Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)

112 Az idegen váltóról. A biztosíték a 28. §. 2. és 3. pontja esetében, valamint akkor is vissza­adandó, ha a váltó a netaláni szükségbeli utalványozott által utólagosan elfogadtatott. Az előzők az általuk adott biztosítékot azon esetben is visszakövetelhetik, ha az elfogadó utólag teljes biztosítást nyújt. A váltó puszta birtoka oly meghatalmazásnak tekintendő, melynek alapján az 1. és 2-ik pont alatti esetekben az elfogadótól biztosítást követelni s annak megtagadása esetében óvással élni lehet. 311. A váltótörvény 29. §-a 2. pontjában emiitett tartozás alatt csakis kielégítési végrehajtás elrendelésére alkalmas hatá­rozattal, illetve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégítési végre­hajtás értendő. A m. kir. Curia: Habár a váltótörvény meghozatala idején érvényben volt végrehajtási törvény, jelesül a váltóvégrehajtások tárgyában 1869 április 8-án kibocsátott igazságügyminiszteri ren­delet 1. §-a a váltóvégrehajtás egyik neméül a biztositási végre­hajtást is ismerte, mégis mindkét alsóbiróság helyesen mondotta ki, hogy jelen esetben az elfogadó ellen vezetett végrehajtások siker nélkül megkisérletteknek nem tekinthetők, mert biztonság hiánya miatti visszkereset esetében még le nem járt tartozás biztosításáról van szó, a váltótörvénynek erre vonatkozó, a köztörvényi követelé­seknél helyt nem fogható szigorúbb rendelkezései tehát szorosan magyarázandók, a miből következik, hogy a váltótörvény 29. §-a 2. pontjában emiitett pénzbeli tartozás alatt csakis kielégitési végre­hajtás elrendelésére alkalmas határozattal, illetve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégitési végrehajtás értendő. (1900jan. 9-én 1243/1899. sz.a. és 925/1901 deczember 4-én.) 312. Tulajdoni igény bejelentése a végrehajtás tárgyául szol­gáló ingókra, melyeknek értéke különben fedezi a végrehajtási összeget, a végrehajtás sikertelenségét meg nem állapitja, s igy ez alapon biztonság hiánya miatt visszkeresetnek nincs helye. (Curia 1883 április 18-án 204/1883. sz. a.) 313. Kezes ellen biztositási visszkeresetnek nincs helye, mert a váltótörvény 25. és 29. § ai szerint ily kereset csak az előzök ellen inditható, a milyennek a kezes nem tekinthető. (Curia 472/1890. sz. a.) 314. Biztonság hiánya miatti visszkereset megállapításához szük­séges óvást az elfogadó csődbejutása esetében ép ugy lehet jog­hatályosan az elfogadó, mint a csődtömeggondnok ellen felvenni. A m. kir. Curia: Az a kifogás, hogy alperes felperesnek már az által, hogy felperes részére a kereseti váltót az abban kitett s valtóelfogadó tartozását képező összeg erejéig mint kibocsátó aláirta, biztositást nyújtott, melynek értékét felperes csak lejárat után köve-

Next

/
Thumbnails
Contents