Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

A Curiának 1881 : L1X. t.-cz. 4. §-a alapján hozott teljes ülési határozatai. 47 adósságokra, a vételárt az eladónak megfizetni tartozik, tüzetesen meghatározó szerződés jön létre, az a felek között minden a szerződésben szabályozott kérdésre nézve törvény erejével bir és a netalán felmerült vitás kérdést a biró a szerződés szerint köteles eldönteni. Másként áll a dolog, ha a szerződő felek akár tudatlanságból, akár a kellő óvatosság hiányából elmulasztják meghatározni azt, hogy az ingatlanon fekvő adósságokat a vevő átveszi-e vagy pedig azokat a vevő törleszti. Az osztrák polgári törvénykönyvnek az ideiglenes törvénykezési szabályok 156. §-a által a telekkönyvi rendelettel való egybefüggésénél fogva hatályban tartott 443. §-a szerint az ingatlan dolgok tulajdonával az ingatlanon fekvő bejegyzett terhek is átvétetnek. Értelmezi ezt a 928. §., mely szerint az ingatlanon fekvő adósságokért az eladó mindig szavatol. Ebből kétségtelen az, hogy csak az ingatlanra bejegyzett szolgalmak s ezekhez hasonló egyéb terhek mennek át feltétlenül az uj tulajdonosra, ellenben a mi az ingatlanra bejegyzett adósságokat illeti, azokra nézve a fölebb idézett 443. §. csak a jelzálog uj tulajdonosa és a jelzálogos hitelezők közötti jogviszonyt állapitja meg, ellenben az eladó és a vevő közötti jogviszonyt nem érinti, hanem azt a 928. §. akként szabályozza, hogy az ingatlanon fekvő adósságokért az eladó mindig szavatol. Ebből az következnék, hogy abban az esetben, ha a szerződő felek az adásvételi szerződésben az iránt, hogy a szerződés tárgyá tevő ingatlanra bejegyzett adósságokat a vevő tartozik megfizetni, nem intézkednek, az adósságokat mindig az eladó fél köteles megfizetni, illetőleg ha a vevő fél azokat törlesztette, tartozik a törlesztésre forditott összeget a vevő félnek megtériteni. Lehetnek azonban esetek, hogy a felek a vételárt az ingatlan valódi értékéhez képest csekélyre szabják, épen azon okból, mivel akaratuk az volt, hogy a vevő az ingatlanon fekvő adósságokat is a magáéból törlessze. Ezen esetben a nyilván könyvekben bejegyzett adósságoknak megfelelő öszszeg a vételár alkatrészét képezi. Ha tehát a felek ilynemű akarata biróilag megállapítható, a vevő, a ki az ingatlanon fekvő adósságokat a maga felelősségére és veszélyére tartozik törleszteni, feltétlenül kötelezhető arra, hogy a készpénzben meghatározott vételárt az eladó korábbi tulajdonosnak megfizesse. Ellenben fordulnak elő oly esetek is, a melyekben a szerződő felek a vételárt az ingatlan valódi értékének megfelelő összegben állapítják meg, a melyekben az iránt, hogy az ingatlanra bejegyzett adósságok a vételár alkatrészét nem képezik, kétség fenn nem forog. Ily esetekben kétségtelen marad az, hogy a vevő az eladónak többet mint a vételárt nem köteles fizetni, hogy az eladó a vevőnek a vételár egyenértékét, tehát a tehermentes birtokot köteles átadni, hogy ezekből következőleg a vevőnek a vételár lefizetésénél óvatosnak kell lennie, nehogy kétszer legyen köteles fizetni. Arra nézve, hogy ily esetben, ha az eladó korábbi tulajdonos a vevőt a vételár lefizetése iránt perrel támadja meg, a biró miként