Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

474 A Curiának 1896 : XXXIII. t.-cz. 441—442. §-ai alapján hozott határozatai. e helyett vádlottnak fogházbüntetése, mint összbüntetés (4) négy havi és (7) hét napi tartamban határoztatik meg, egyúttal az aJapügyekben hozott Ítéletek a fogházbüntetést kiszabó részükben hatályon kivül tétetnek, minden egyéb intézkedésükre nézve érintetlenül hagyatnak. Indokok: Minden vitán felül áll, hogy az a biróság, mely az összbüntetést kiszabni hivatva van, köteles a már meghozott jogerős Ítéleteknek a szabadságvesztésbüntetés mértékére nézve vonatkozó tételeiből kiindulni és az összbüntetés meghatározásánál ezek tartamát és súlyosságuknak arányát ugy a mint azt a B. P. 518. § ának hetedik bekezdése is kimondja, alapul venni, de semmi szin alatt sincs jogositva arra, hogy a beszámítást önállólag mérlegelje és a büntetési tételeken ily alapon tegyen változtatást. A B. T. K. 104. § a 1. bekezdésének tehát csak az az értelem tulaj donitható, miszerint a büntetések összesítésénél 97., 98., 99. és 100. § ban megvont korlátok betartandók, vagyis, hogy az összbüntetés kiszabásánál a halmazat elvei nem a vádlott terhére, hanem javára érvényesülhetnek. Minthogy pedig a deési kir. járásbíróság a P. Istvánra kiszabott négy hónapi és két napi fogházat öt hónapi tartamra emelte, nyilvánvaló, hogy megsértette a törvényt azzal, miszerint Ítéletének alapjául nem az előbbi Ítéletekkel kimondott büntetések tartamát vette, hanem a cselekményeket a B. P. 518- § a hetedik és nyolczadik bekezdésében kimondott rendelkezések megsértésével önállóan mérlegelte és büntette. De megsértette a törvényt az által is, hogy a mellékbüntetésnek mellőzését indokoltan kimondotta, holott a B. T. K. 104. §-ában foglalt rendelkezés értelmében az összbüntetés tárgyai csak a szabadságvesztésbüntetések lehetnek és semmi egyéb. A mennyiben pedig a most kiemelt törvénysértés vádlott sérelmére szolgált és a kir. koronaügyészségnek 1900. évi október 7-én 9345. sz. a. tett indítványában hivatalosan az jeleztetett, hogy P. István a reá összbüntetésként kiszabott 5 hónapi fogházbüntetésből csak négy hónapot töltött ki, s az 55,891/1. M. 1900. II. sz. a. kelt igazságügyi ministeri rendelet alapján büntetésének félbeszakításával ideiglenesen szabadlábra helyeztetett: nem lehetett csak a törvénysértés tényének kimondására szoritkozni, hanem a B. P. 442. §-a utolsó bekezdése szerint a büntetés enyhítése végett határozatot hozni kellett. A mi végül a fogházbüntetésnek, mint összbüntetésnek itt meghatározott tartamát illeti, azt azért kellett a két büntetés egyszerű összeadása alapján meghatározni, mert az előbbi Ítéletekkel kiszabott szabadságvesztésbüntetések ugyanegy neműek lévén, az összesített büntetés mértéke csak abban az esetben lett volna leszállítható, ha a két büntetés egyesítés következtében megszakítás nélkül lett volna eltöltendő és ebből vádlottra nézve súlyosbítás származott volna. Minthogy azonban a fentebbiek szerint vádlott az egyik büntetést tényleg kiállotta s csak a másik büntetés (a 7 nap) lesz elszenvedendő, e tények folytán semmi jogalap sem létezik a fogház mértékének további leszállítására. Kelt Budapesten, 1901. évi márczius hó 6-án.