Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

466 A Curiának 1896 : XXXIII. t.-cz. 441—442. §-ai alapján hozott határozatai. A büntető ügyviteli szabályok a jogegység érdekében hozott határozatokra a következő rendelkezést tartalmazzák. 123. §. A kir. Curia elnöke a Curiának a jogegység érdekében hozott hatá­rozatát (B. P. 441., 442. §§.) jegyzékbe veszi, s a Curia többi büntető tanácsaival is közli; egyidejűleg azt az igazságügyministeriumhoz felterjeszti. A Curiának az a tanácsa, a melyik a jogegység érdekében határozott, határozatát az iratok kapcsán annak a büntető biróságnak küldi meg, a melyik a jogerős határozatot hozta. A jogegység érdekében használt perorvoslat folytán hozott határozatok. 1. szám. Katonaszökevény által elkövetett bűncselekmény miatt a terheltnek tényleges katonai szolgálata alatt a polgári büntető bíróság előtt megindított eljárást a katonai biróságnak kell áten­gedni. (5167/1900. B. sz.) A jogegység érdekében használt perorvoslatnak hely adatván, az eperjesi kir. törvényszék mint büntető biróság fenti számú és keletű. Ítélete megsemmisittetik és az ügy a kassai cs. és kir. katonai biróságnak, mint illetékes hatóságnak átengedtetik. Mihez képest az eperjesi kir. törvényszéknek meghagyatik, hogy az iratokat a most kijelölt katonai hatósághoz haladék nélkül átküldje és a jelen curiai végzést is másolatban ugyanazzal közölje. Indokok: A koronaügyész a jogegység érdekében használt per­orvoslatát arra alapitja, hogy az eperjesi kir. törvényszék mint büntető biróság 1900. évi február hó 12-én 457. sz. a. kelt jogerős Ítéletével G . . ya (katonai törzskönyvlapja szerint G . . ga) Lászlót az 1899. évi június hó 18-án elkövetett kétrendbeli lopás vétsége miatt Ítélte el, holott ez az 1897. évi október hó 1-én megkezdett tényleges katonai szolgálatából 1898. évi augusztus hó 24. napján megszökvén, mint ilyen a cselekmény elkövetése idején a katonai biróság hatósága alá tartozott és e végből az illető katonai hatóság a jelzett cselekmény megtorlását saját eljárási körébe vonja. Minthogy eme tényállást az egyidejűleg bemutatott bűnügy iratai, valamint az elitéltre vonatkozó katonai törzskönyv lapjának adatai támogatják és kétségen kivül helyezik; minthogy továbbá a véderőről szóló 1889. évi VI. t.-cz. 92. §. harmadik bekezdése értelmében a közös hadseregnek, hadi tengeré­szeinek és a honvédségnek tartós vagy ideiglenes tényleges szolgálat­ban levő egyénei a katonai büntető s fegyelmi szabályok alatt állanak : mindezekből nyilvánvaló, hogy G . . ya (G . . ga) László a terhére rótt lopási cselekmény elkövetése idején tényleges katonai szolgá­latban állónak tekintendő s mint ilyen a kir. törvényszék által a törvény megsértésével Ítéltetett el. Ezekhez képest a jogegység érdekében használt perorvoslatnak a B. P. 442. §. végbekezdése alapján helyt adni, ebből folyóan a kir. törvényszék mint büntető biróság Ítéletét hatáskör hiányában megsemmisíteni és az ügyet az illetékes hatóságnak átengedni kellett. Kelt Budapesten, 1900 május hó 17-én.

Next

/
Thumbnails
Contents