Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

298 A Curia és ítélőtáblák polgári határozatai szakok szerint beosztva. összesen 437/8 urbarialis helyet bírjuk, vagyis 67/8 régi sessiót. összesen 67 pozsonyi mérő rozsot, ugyanannyi csirkét és készpénzül 20 forintokat pengőben«, az illető községbeli úrbéri telkekre nézve dologi teher-e? Határozat. A feltett kérdésben megjelölt okirat 3. pontjában foglalt kitétellel Eperjes politikai község lekötelezettnek nem tekin­tendő, továbbá ugyanez a lekötelezés, úgyszintén annak az okiratnak 4. pontjában foglalt kitétel az Eperjes községbeli úrbéri telkekre nézve nem dologi teher. Pozsonyi Ítélőtábla. 1. Döntvény 175. 4. Kötelmi jog. a) Kamat. Az 1877: VIII. törvényczikkben megszabott' mértéken felül kikötött és megfizetett kamatok, habár azok a most idézett törvény hatályba lépte után jártak is le, és sem jogérvényes Ítélettel, sem peregyezségileg eleve megállapítva nincsenek, az adósnak a perben tett beszámítási kifogása következtében a kölcsöntőke törlesztésére rendszerint be nem számithatók. —• Az ingatlanra vonatkozó s törvény szerint érvénytelen zálogszerződésnél a zálogtárgynak a tör­vényes kamatmértéket meghaladó évi hasznai a kölcsöntőke lerová­sára be nem tudhatók. Curia 24. 27. Az 1883: XXV. t. cz. 19. §-ának a kamatok elévülésére vonat­kozó rendelkezése nem alkalmazható a bíróilag megítélt kamat követelésre. Curia 62. 80. Az 1883: XXV. t. cz. 19. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a kamat elévül, ha a hitelező azt három esztendő alatt nem köve­teli, csakis a kölcsön- és más hitelezési ügyletekből felmerülő, bíróilag meg nem itélt szerződési kamat elévülését szabályozza s az más czimen követelt kamatra nem alkalmazható. Curia 65. 86. b) Kártérítés. Az a körülmény, hogy valamely vasúttársaság az engedélyezett vasutvonalat a kereskedelmi miniszter által jóváhagyott terv alapján épiti ki, a szomszéd birtokosokat Lem akadályozza abban, hogy a létesített építmény által telkeik állagában vagy azok használata tekin­tetében okozott káraik megtérítését a vasúttársaság ellen bírói uton követelhessék Curia 73. 98. Az a jelzálogos hitelező, a ki a sorrendi tárgyalásra szabály­szerűen megidézve, vagy a sorrendi végzésről értesítve lett, abból az okból, mert a fizetési sorrend megálapitásánál a telekkönyvi elsőbbség figyelmen kivül hagyásával mellőztetett, rendszerint nincsen jogosítva követelését külön peruton érvényesíteni az ellen a hitelező ellen, a kinek követelése az ő mellőzésével soroztatott és kielégítést nyert Curia. 50. 63.

Next

/
Thumbnails
Contents