Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

184 A kir. Ítélőtábláknak 1890 : XXV. t.-cz. 13. §-a hozott polgári döntvényei. hajtásról tesz említést, továbbá az, hogy nem az egyes eljárásokért, hanem általában »eljárásoknál szabja meg a két forint napidijat, kétségtelenné teszi, hogy a törvényben foglalt szövegezés szerint a napidijra való jogosultság nem az eljárások számától, vagy ezeknek egymástól való különböző helyétől, hanem kizárólag attól feltételeztetik, hogy az eljárás vagy eljárások a biróság székhelyén kivül teljesittessenek. Végül kizárja az érintett értelmezést a napidíj fogalma is. Ugyanis napidíj fogalma alatt akár kárpótlást értsünk azokért a rendkívüli kiadásokért, melyek az által merültek fel, hogy a kiküldött lakhelyétől távol teljesít hivatalos eljárást, akár pedig napszakra beosztott szolgálatért járó javadalmazást, okszerűen következik az, hogy első esetben a kárpótlást, második esetben pedig a díjazást egyedül arra az egy napra és csak egyszer követelheti a végrehajtó, a mely napon a biróság székhelyétől távol volt, illetve, a mely napon — tekintet nélkül a cselekmények számára — székhelyétől különböző helyen foglalkozott. A fuvardíjra nézve pedig általánosan érvényben levő szabály az, hogy bírósági alkalmazott fuvarköltséget csakis a tényleg tett utazásért számithat fel. Hogy ez az általános szabály a bírósági végrehajtókra nézve is érvényes, e mellett szól az 1875 : IX. t.-czikk 5. §-ának az a rendelkezése, mely a bírósági végrehajtók fuvardiját már előre külön díjszabályzatban megállapittatni rendeli, mely intézkedéssel a netaláni visszaélésnek elejét venni kívánja. Való ugyan, hogy az idézett szakasz a bírósági végrehajtó székhelyétől, mint kiindulási ponttól kezdve rendeli el annak díjszabályzat által leendő megállapítását, hogy a végrehajtó fuvardíj fejében mennyit számithat fel, ámde ez intézkedésnek magyarázata feltalálható abban, hogy a törvény e díjszabályzat által csupán a rendszerinti esetekre kivánt előre gondoskodni, ama rendkívüli esetekre azonban nem terjeszkedett ki, midőn a végrehajtó a székhelyről távozva visszatérés nélkül több községben teljesít végrehajtást, és pedig azért nem, mert tekintettel a községek és puszták nagy számára, s ezeknek egymástól való különböző távolságára, különböző utakra, útirányokra, sőt utazási eszközökre, olyan díjszabályzatot összeállítani alig lehetne, mely minden eshetőséget előre felkaroljon, fenn kellett tehát hagyni a bírósági végrehajtó részére azt a jogot, hogy ilyen esetben székhelyétől számított fuvardiján felül távolságméret szerint felszámíthassa azt a fuvardijat, mely a valóságban megtett utazásnak megfelel. De, hogy az érintett általános szabály a bírósági végrehajtókra is alkalmazandó, a mellett szól az 1875 : IX. t.-cz. 4. §. utolsó bekezdésének ama rendelkezése is, hogy a bírósági végrehajtó nem számithat fel fuvardijat akkor, ha az utazás a fél alkalmatosságán vagy költségén történt. Ebből a törvényes rendelkezésből és az 1875. évi szeptember hó 10-én 26,020. szám alatt kiadott igazságügyministeri rendelet 25. §-ának abból a rendelkezéséből, hogy a bírósági végrehajtó a fél által felajánlott fuvart elfogadni köteles, okszerűen következik az is, hogy