Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

178 A kir. Ítélőtábláknak 1890 : XXV. t.-cz. 13. §-a hozott polgári döntvényei. lényegileg szó szerint van idézve, az utóbbi pontban egyúttal a zsellérhelyek szolgáltatása is van szabályozva; 5. pontjában a stoláról és 6-ik pontjában az iskolamesterről, ki egyszersmind a helység nótáriusa lehet, van intézkedés; befejezése pedig ekként szól: »mindezeknek szentül való megtartására pedig magunkat és maradékainkat lekötelezzük és nagyobb hiteléül adjuk ezen kötelező-levelünket* ; végül az aláirás a feltett kérdésben körül van irva. Ennek az okiratnak ekként ismertetett tartalmából nyilvánvaló az, hogy ez az okirat szoros értelemben nem visitatio canonica, hanem parochia alapítási oklevél, párbér tekintetében pedig párbérajánlat, illetve lekötelezés (litterae obligationales). A párbér tekintetében annak mérve és módozatai iránt kutforrásul az illető parochiára nézve az illető plébános részéről a kér déses okirat visitatio canonica gyanánt lévén bemutatva, önként következik, hogy tnlajdonképeni visitátio canonica hiányában a kér déses okirat visitatio canonica természetével bir és éppen ezért hatályára nézve a visitatio canonica-ra követett szabályok szerint birálandó el. És valóban a kérdéses okirat 3. és 4. pontjában foglalt kitétel az illető lelkész részére időszakonkint visszatérő szolgáltatásoknak alanyait, módját és mérvét, tehát csakugyan a párbért szabályozza. A kérdéses okirat szó szerinti tartalmánál fogva a szolgabiró és esküdt annak az okiratnak kiállításánál nem akként járt el, hogy a politikai község netáni lekötelezését hatóságilag jóváhagyja, hanem mint törvényes biróság (legale testimonium); miként ez a fenn előadottak szerint ilyen természetű ügyeknél bevett szokás volt. A kérdéses okirat aláirási záradéka szerint a földesúri megbizott az abban az okiratban foglaltakba beleegyezett; ez azonban magában véve a politikai község netáni lekötelezésének földesúri jóváhagyásául szintén nem tekinthető; mert abban az okiratban magának a földesúrnak saját lekötelezettségéről is van szó és mert az okirat keletkezésének idejében sok helyen kétségtelenül fennállott az a szokás, hogy a földesúr a jobbágyok nem úrbéri természetű lekötelezésének jóváhagyása iránt magának jogosultságot igényelt. A kérdéses okirat keletkezésének idejében és kivált olyan helyeken, hol csak egy vallásfelekezetüek voltak, a politikai és egyházi község szigorúan különválva nem voltak; ehhez képest hasonló okiratok kiállitásánál magában véve a községi elöljárók jelenléte éppen ugy, mint a visitatio canonica-nál, nem jelentheti a politikai község lekötött voltát, hanem ez, a fenn előadottak szerint ilyen természetű ügyeknél bevett szokás volt és rendszerint czélszerüségi szempontból történt. Kivételes állapot az, hogy a párbért a politikai község átvállalja (aversio), mint kivételes állapot tehát az átvállalás szoros magyarázatu; éppen azért megtörténtnek csak akkor tekinthető, ha kifejezetten, egyenesen és minden kétséget kizáróan az okiratban olyan kifejezéssel történik, hogy azzal mást, mint a politikai községet, lekötöttnek venni nem lehet.