Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

144 A kir. ítélőtábláknak 1890 : XXV. t.-cz. 13. § a hozott polgári döntvényei. 1840: XV. t.-cz. II. rész 146. §. aj pontjának és a váltó-végrehajtások tárgyában 1869 április 8-án kelt igazságügyministeri rendelet 3. §. a) pontjának rendelkezéseivel, az kivántatik meg, hogy valószinüvé tétessék, miszerint a követelés veszélyeztetve van. Az 1881 :LX. t.-cz. 2:23. §-a pedig, a mely jelzett törvényes rendelkezések helyébe lépett, a biztositási végrehajtás elrendelhetését e tekintetben azon előfeltételhez köti, hogy felperes a veszély valószínűségét mutassa ki. Mindezen rendelkezések egybevetéséből az tűnik ki, hogy az 1881. évi LX. t.-cz. 223. §-a a követelés veszélyeztetésének kimutatása tekintetében lényegileg az addig hatályban volt szabályokat tartotta fenn. Az 1881 : LX. t.-cz. meghozatala alapjául szolgált törvényjavaslat indokolásának egész szelleméből és pedig különösen abból, hogy a törvényhozás a biztositási végrehajtás intézményét, a kérdésnek ujabb tárgyalása után is szükségesnek találva, azt jövőre is fentartotta ; abból, hogy csak az azzal elkövethető visszaélések megelőzésére keresett és állított fel uj garantiákat, nevezetesen, épen mert a veszélyeztetés fenforgásának minden kétséget kizáró ismérveit törvényben tüzetesen meghatározni nem lehet, a biztositást szenvedő fél érdekében a törvény 229. §-a akként intézkedik, hogy a biróság, és pedig belátása szerint, a biztositás foganatosítását biztositéknak a hitelező részéről letételétől teheti függővé, a 236. §. szerint pedig a biztositási végrehajtást rosszhiszeműen kieszközlő fél 500 forintig terjedhető pénzbirsággal büntethető ; végre abból, hogy a törvényhozó ezt nem tette kifejezetten, okszerűen következtetendő, hogy a törvényhozó a biztositási végrehajtás elrendelhetésének előfeltételein szigoritani nem akart. Ezeknél fogva, különösen tekintettel arra is, hogy a biztositást szenvedett félnek érdekei a jelzett uj garantiákkal is, a biztositást szenvedett egyéb hitelezőinek érdekei pedig az ugyancsak 1881. évben, de korábban hozott csődtörvénynek (1881 : XVII. t. cz.) a megtámadási jogot tárgyazó rendelkezései által is hatályosan megvédetnek, nem forog fenn ok arra, hogy az 1881 : LX. t. cz. 223. §-ának vonatkozó rendelkezése szigoruabban értelmeztessék, mint azon hasonló törvényes rendelkezések érteimeztettek, a melyeknek helyébe az emiitett 223. §. lépett; nem annál kevésbbé, mert okszerűen feli kell tenni, hogy a törvényhozó a birói gyakorlatot is ismerve és méltatva alkotta meg a 223. § t, az addig fennállott gyakorlat szerint pedig felsőbb biró ságaink az esetek túlnyomóan nagyobb részében a hitelezőnek kedvezőbb felfogáshoz hajlottak, annak daczára, hogy a biztositást szenvedett és ennek egyéb hitelezői érdekeinek megóvására alkalmas fent körülirt ujabb garantiák még nem léteztek. Gyakorlati szempontból vizsgálva a kérdést, annál kevésbbé köthető a veszélyeztetés fenforgásának felismerése ahhoz, hogy a végrehajtható birói határozat alapján elrendelt kielégitési végrehajtásnak megtörtént foganatositása is kimutattassék, mivel sok esetben a foganatositás nem az elrendelő biróság székhelyén történvén, a