Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

75 képest az elsőfokú ítéletet feloldotta s az ügyet — új tárgyalás és határozathozás végett — az elsőfokú bírósághoz utasította a következő indokolással: Alapos a semmisségi panasz, amely szerint az ítéletnek döntő tényekre vonatkozó része hiánvos. A perorvoslat használója szerint ez abban áll, hogy a haditörvényszék nem állapította meg azt a tényt, hogy a rétsági csendőrőrsparancsnokság a vádlottat, már 1915. évi november hó 15-én, csapattestéhez útbaindította s vádlott, ennek dacára, csak 1915. évi november hó 29.-én vonult be. Alapos pedig ez a panasz nemcsak ebből az okból, hanem azért is, mert az elsőfokú ítélet még más döntő tények tekintetében is hiányos. Az elsőfokú ítélet ténymegállapításai szerint ugyanis vádlott, 1915. évi augusztus hó 9.-én, a 16. honvéd gyalogezred parancsnokság által, ahová a mozgósításkor bevonult, — mint vasúti munkás szabadságoltatott. Vádlott szabadsága elnyerése után, a magyar királyi államvasutak váci osztálymérnökségénél, munkába állott, ahol is tekintettel arra, hogy az általános mozgósítás elrendelésekor már nem állott a vasút szolgálatában, 1915. évi szeptember hó 30-án, a szolgálatból elbocsáttatott és figyelmeztettetett, hogy csapattestéhez vonuljon be. A szabadságolási igazolványát azonban az osztálymérnökség visszatartotta, illetőleg a 16. honvéd pótzászlóalj parancsnoksághoz küldötte és a szolgálatából e nélkül bocsátotta el. Ugyancsak az elsőfokú bíróság megállapítása szerint, vádlott ezután több ízben jelentkezett a községi jegyzőnél, de ettől, kérése dacára, a szükséges utazási igazolványt meg nem kapta. Mindezek után, az elsőfokú bíróság, további megállapítások mellőzésével, az ítélet indokolásában kije-