Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

71 Ha a négy legfelsőbb bíróság határozataiban megnyilvánuló felfogásokat egybevetjük, úgy azt fogjuk találni, hogy a L. L. T. és a in. kir. Kúria képviselik a két szélsőséges felfogást, míg a L. H. T. álláspontja a kettő közé esik. A L. K. T. a szándék kérdésében, a L. L. T.-ével helyesen azonos megállapodásra jutott, ez okból a L. K. T. álláspontjáról, az alábbiakban, külön nem is lesz szó. Általában elmondható, hogy a L. L. T. a Kbtk. 327. §-ának kiterjesztő, a kir. Kúria pedig megszorító magyarázata mellett foglalt állást. A L. L. T. 1915. évi november hó 27-én kelt R. 729/15. számú határozatához (43. számú döntvénye) fűzött indokolás ötödik bekezdésében kifejezetten kimondja ugyanis, hogy a Kbtk. 327. §-ában körülírt bűntett létesüléséhez, a tényálladék alanyi mozzanatának szempontjából, nem feltétlenül szükséges a dolus speciális, hanem elegendő a dolus eventualis is. Vagyis elég, ha a tettes tudatában volt annak, hogy cselekményéből, illetőleg mulasztásából a saját, vagy szövetséges haderőre hátrány, vagy az ellenségre előny háramolftarr'fe ós őt ennek a körülménynek felismerése sem tartotta vissza a tett végrehajtásától. Más szóval, ha a tettes a tett elkövetése előtt vagy alatt előre láthatta, hogy abból saját, vagy szövetséges haderőnkre nézve hátrány, avagy az elenségre előny szárimazharifc, és ő ennek a körülménynek ielismerése ellenére is végrehajtotta tettét, illetőleg elkövette mulasztását, úgy nyilvánvaló, hogy nemcsak a cselekményt, illetőleg mulasztást, hanem az eredményt is akarta és ez alapon büntetőjogi felelőssége, a Kbtk. 327. §-a szerint, megállapítható. Ezzel szemben, a m. kir. Kúria, 1915. évi február hó 13-án kelt B. I. 1417/1915. számú jogegységi határozatában arra az áláspontra helyezkedett, hogy a Kbtk. 327. §-ában körülirt bűntett létesüléséhez megkívántatik, mikép a tettes szándéka egyeensen arra kell hogy irányuljon, hogy tettéből, vagy mulasztásából, saját, vagy szövetséges haderőnkre hátrány, avagy az ellenségre előny származzon. Azaz nem elég a m. kir. Kúria szerint, ha az akarat mindössze a tett elkövetésérc irányul, hanem fenn kell forognia a tettre irányuló akaraton túlmenő, egyenesen az eredmény elérésére irányuló akaratnak is. Míg tehát a L. L. T., a tényálladék szubjektív mozzanatának szempontjából, a szándék és célzat között nem disztingvál és a Kbtk. 327. §-ában körülirt szándékot a Kbtk. 1. §-á'ban meghatározott szándékot azonosítja, addig a ím. kir. Kúria éles határvonalat von a szándék és oélzat között és utóbbit is a Kbtk. 327. §-ában meghatározott bűntett tényálladéki alkatelemei közé sorolja. A m. kir. Kúria szerint, a bűnösség a Kbtk. 327. §-a alapján csakis akkor állapítható meg, ha az eredmény létesítése volt a tettes cselekvésének indító oka. Ha most figyelembe vesszük, hogy a L. H. T. fenti döntvényének indokolásában elismeri, hogy a Kbtk. 327. §-ában meghatározott bűntett létesüéséhez szükséges, mikép a tettes