Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

68 egészen különleges célzat, az úgynevezett dolus. speciális szükséges és hogy ehhez nem elég az, hogy a tettes a tett szükségképpi eredményét előre látta, mert különben a Kbtk. 272. §-ának a. és b. pontjaiban említett delictumokat külön minősí­tés alá vonni indokolatlan lett volna: úgy ez az érvelés magától összeomlik, ha a Kbtk. 272. §: a és b. pontjának valódi értelmét megállapíthatjuk. Az e pontokban meghatározott bűncselekmények ugyanis culposus cselekmények s így csakis gon­datlanságból követhetők el, vagyis semmiesetre sem a hadseregünkre hátrányokozás szándékával. Végül az ítéletnek azzal az indokolásával szemben, amely szerint, az 1915. évi XIX. t.-c. megalkotásá­val, maga a törvényhozás is annak adott volna ki­fejezést, hogy a Kbtk. 327. §-a a szállítási vissza­élésekre nem alkalmazható, elég rámutatni az idé­zett törvény 23. §-ának 3. bekezdésére, amely sze­rint a hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncse lekmények, különösen a hadiszállítások körül el­követett visszaélések megtorlásáról szóló ez a tör­vény nem érinti, a katonai büntetőbíráskodás elá tartozó egyénekre vonatkozó, katonai büntetőjogi szabályokat. A haditörvényszék abban a nézetben volt, hogy az állam hadiereje elleni bűntett vádját ille­tőleg, vádlottak jóhiszeműen jártak el. Azt, váj­jon a vádlottakat gonosz szándék vezette-e, vagy sem, a tényekből vont következtetéssel lehet csak megállapítani. Ezért a legfelsőbb honvéd törvény széknek felfogása és következetes gyakorlata sze­rint, a gonosz szándék kérdése nem ténykérdés, hanem jogkérdés. Ennek szem előtt tartása mel­lett tehát, a Kbp. 358. §-ának 9:a. pontjára alapított semmisségi panasz elbírálásánál, azt kell vizsgálni, vájjon a határozatnak alapjává tett tényálladék a Kbtk.-be ütköző bűncselekményt képez-e, s annak valamely büntető rendelkezése alá esik-e. E tekin­tetben a legfelsőbb honvéd törvényszék, a Kbp. 371. §. 3. bekezdésének 4. pontja értelmében, azokra:

Next

/
Thumbnails
Contents