Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)
55 határozott, a katonai behívási parancs iránt tanúsított engedetlenség bűntette miatt ítélte el. A legfelsőbb honvéd törvényszék a vádlott által használt semmisségi panasznak, mint alaptalannak, helyt nem adott a következő A Kbp. 358, §-ának 6. és 9. a) pontjára alapított semmisségi panasz azzal van megokolva, hogy vádlott terhére rótt tett legfeljebb az 1915. évi II. t.-c. §§-aiba ütköző kihágást képez és hogy a népfölkelési bemutató szemlére való idézés behívási parancsnak nem tekinthető, még pedig annál kevésbbé, mert csak a bemutató szemle és az ezt követő beosztás után bírálható el az a kérdés, vájjon a behívásnak nem engedelmeskedő, a Kbp. 13. §-ának 2. pontjára való tekintettel a honvéd, vagy a hadseregi büntető bíróságok alá tartozik-e? Ez a semmisségi panasz azonban alaptalan s így annak a Kbp. 371. §-ának 2. bekezdéséhez képest hely adható nem volt. A fegyveres erőre vonatkozó törvényeink ugyanis a népfölkelési kötelezettség teljesítésének előfeltételéül, a népfölkeíés felhívását és behívását jelölik meg, de egyébként nem szabályozzák közelebbről a nép fölkelés igénybevételének módját és nem állapítanak meg a népfölkelési kötelezettség tekintetében külön állítási és külön szolgálati kötelezettséget sem. Az idevonatkozó részletesebb intézkedések megtevése tehát a katonai igazgatás, illetőleg a törvény végrehajtásával megbízott honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozik. Nem lehet tehát ennélfogva vitás, hogy a népfölkelési kötelezettség alatt állók, a megtörtént felhívás után, akár (úgy, amint az az A) osztályú népfölkelőkre nézve történt) közvetlenül és egyenesen a tényleges szolgálati kötelezettség megkezdése céljából behívhatok, akár pedig akként hívhatók be, hogy előbb csak az osztályozás megejtindokolással:
