Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

Kbtk. eredeti német szövegével való egybevetéséből is kitűnik. 14. sz. döntvény. (Kelt 1916 március hó 17-én a P. 64/16. számú ügyben.) Vádló nyilatkozata teljes joghatálylyal bir a vádlott terhére használandó rendes perorvoslat tekintetében. * Az x-i honvéd hadosztálybíróság, mint ítélőbíróság által hozott felmentő ítélet kihirdetése alkalmával vádló kijelentette, hogy az ítéletben megnyugszik. A törvényes három napi határidőn belül azonban perorvoslatot jelentett be az ítélet ellen, vádlott terhére s egyúttal az illetékes parancsnok utasítását csatolta. Az elsőfokú bíróság a perorvoslatot végzésileg visszautasította, mi ellen a vádló, a Kbp. 326. §-ának 5. bekezdése alapján, felfolyamodással élt a legfelsőbb honvéd törvényszékhez, mely a felfolyamodást visszautasította a következő indokolással: Nem vitatott tény, hogy a honvéd hadosztálybíróságnál hozott felmentő ítélet kihirdetésekor vádló kijelentette, hogy az ítéletben megnyugszik. A felfolyamodásban felhozott az az érvelés, hogy ebben a kijelentésben nem foglaltatik még bennt a perorvoslatról való lemondás, figyelembe nem jöhet, mert az ily kijelentést a hazai jogéletben mindenütt és nyelvtani értelmének megfelelően helyesen úgy értelmezik, hogy az ily kijelentéssel élő fél <• a perorvoslati jogáról lemond. Már pedig a Kbp. 326. §-a értelmében a lemondásnak az a hatálya van, hogy újabb visszalépésnek többé helye nincsen. Törvényszerűen utasította vissza tehát a hadosztálybíróság, a Kbp. 326. §-a alapján, azt a perorvoslatot, amelyet ezt követőleg, bár a törvényes