Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

161 §-a is annyiban, amennyiben rablógyilkosság és rablás közben elkövetett emberölés eseteiben, éles különbséget tesz a tettesek közt a szerint, amint a megöléshez közreműködtek (Kbtk. 420. §.), illetve a gyilkosság végrehajtásánál maguk is tettleges kézrátevéssel, vagy tevékenyen közreműködtek (Kbtk. 415. §.), avagy csak távolabbi módon járultak hozzá az emberölés, vagy gyilkosság véghezviteléhez és csak az előbbieket rendeli halállal büntettetni, míg az utóbbiak büntetése, béke idején, 10—20 évig terjedő súlyos börtön. Ezzel pedig kiegyenlíthetlen ellentmondásban állana az, ha a rablás alkalmával elkövetett kínos állapotbahelyezés, vagy súlyos testi sértés, tehát az emberölésnél és gyilkosságnál csekélyebb súlyú cselekmény esetében az, aki a kínos állapotbahelyezésnél, illetve súlyos testi sértésnél nem közvetlenül működött közre, mégis életfogytig, tartó börtönnel büntettetnék. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor Ilrendű vádlott büntetését, a Kbtk. 488. §-ára alapította, dacára annak, hogy az e §. alkalmazásának előfelételét képező, abban kifejezetten megjelölt súlyosító körülmények, Ilrendű vádlott terhére fenn nem forogtak és vádlott — tekintve, hogy a rablás erőszakos kézrátevéssel, háború idején követtetett el és az idegen ingók valóságos elvételével véghez is vitetett — a Kbtk. 487. §-a szerint lett volna büntetendő. Jegyzet. A L. K. T. 1910. évi január hó 31-én kelt 787. ex 1909. számú határozatában (30. sz. döntvénye) arra figyelemreméltó álláspontra helyezkedett, hogy a rablásnál elkövetett könnyű testi sértés, a rablás bűntettének tényálliadéki alkatelemét képező erőszak folyományának tekintendő és ebből kifolyólag, csak mint súlyosító körülmény veendő figyelembe. 11