Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

155 ütköző önkényü eltávozás vétsége mellett, a Kbtk. 741. §-ába ütköző vétségben is bűnösnek mondatott ki, a Kbp. 358. §-ának 9: a pontjában foglalt, s hivatalból észlelt semmisségi okon feloldotta a legfelsőbb bonvéd törvényszék s vádlottat a most említett vétség vádja alól, a Kbp. 306. §. 4. pontja alapján, tényálladék hiányában felmentette a következő indokolással: A fennforgó tényekből nyilvánvaló, hogy vádlott a fogda ajtaját nem pajkosságból, vagy más károkozásra irányuló szándékból törte be, hanem csak azért, hogy a fogdából való önkényű eltávozását lehetővé tegye, s az eltávozás lehetővé tevésén túl menő rongálást nem is okozott, szóval e cselekménye csak oly eszközcselekmény volt, amely a terhére betudott önkényű eltávozásba beleolvad és amelyből eredő kárért magánjogilag mindenesetre felelőssé tehető, de amely külön más bűncselekmény tényáliadékát magában nem foglalja. Vádlott tehát a Kbtk. 741. §-ában körülírt vétség miatt ép oly kevéssé büntethető, mint az a tolvaj, aki az idegen ingó dolog megszerezhetése végett, valakinek a ruháján, vagy az ingó dolog megerősítésére szolgáló tárgyon (óra-láncon) szakítás, vagy hasonló rongálást visz véghez. Minthogy ezek szerint a haditörvényszék vádlott hátrányára tévedett, ezt a körülményt a Kbp. 373. és a Kbp. 371. §. 3. bekezdés 4. pontja értelmében hivatalból észlelni s a most említett vétség vádja alól vádlottat felmenteni kellett. Jegyzet. L. K. T. 1909. évi május dió 28-án kelt 294. számú határozatában (80. sz. döntvénye) fennti megállapodással homlokegyenest ellenkező elvi álláspontra helyezkedett egy analóg ügyben. A L. K. T. felfogása .szerint ugyanis, a szökés (vagy önkényű eltávozás) tényálladéki alkatelemei közé a gonoszságból, vagy pajkosságból eredő rongálás egyáltalában nem tartozván,