Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

135 Kbp. 358. §-ának 10. pontjára hivatkozással azt hozta fel, hogy az elsőfokú bíróság a vádbeli cselekményt a törvény helytelen magyarázása folytán vonta a Kbtk. 191. §-ának büntető rendelkezése alá, minthogy az csak a Kbtk. 198. §-a szerint büntetendő. A legfelsőbb honvéd törvényszék ennek a semmisségi panasznak — mint alaposnak — helyt adva, az elsőfokú ítéletnek a minősítésre és a büntetés meghatározására vonatkozó részét feloldotta, de a vádlottat nemcsak a Kbtk. 183. §-ába ütköző és a Kbtk. 198. §-a szerint büntetendő szökés bűntettében, hanem egyszersmind (Kbtk. 96. §) a Kbtk. 327. §-ába ütköző, az állam hadiereje elleni bűntettben is bűnösnek nyilvánította és büntetését a Kbtk. 329. §-a alapján állapította meg a következő indokolással: A Kbtk. 191. §-a szerint, a szökevény akkor büntetendő kötél általi halálbüntetéssel, ha rávonatkozólag fenáll az az egyszersmind minősítő körülmény is, hogy ő az, „ellenségnél" hadiszolgálatba lépett, vagy ezzel a szándékkal szökött meg. Hogy pedig a szökevény az ellenségnél hadiszolgálatba léphessen, annak természetszerű előfeltétele az, hogy akkor, amidőn a szökevény az idegen hadseregbe belép, ez a hadsereg már mint „ellenség" szerepeljen velünk szemben, minélfogva az abba való belépéssel, a szökevény, nem is egyszerűen katonai szolgálatra, hanem „h a d iszolgálatra" (Kriegsdienst) vállalkozik. Ámde az elsőfokú bíróság tényként nem azt állapította meg, hogy vádlott a velünk ellenséges oláh hadseregbe lépett, hanem azt vette megállapítottnak, hogy vádlott 1915. évi március hó 8-án szökött meg, és az oláh hadseregbe még a Romániával való háború kitörése, vagyis 1916. évi augusztus hó 27-ike előtt önként belépve, ott „k a t onai" szolgálatott teljesített. Miután ezek szerint