Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

122 Ez ellen az ítélet ellen vádlott, a Kbp. 358. §. 9:b. pontja alapján semmiségi panasszal élt azon az alapon, hogy azokért a cselekményekért, amelyek miatt bíróilag elítéltetett: előzőleg már fegyelmileg megfenyíttetett, és így a cselekmény üldözhetősége ki van zárva. A legfelső honvéd törvényszék a semmiségi panasznak mint alaposnak helyt adott, a következő indokolással: A Kbp. 2. §-a értelmében, vétségnek, bírósági eljárás mellőzésével, fegyelmi úton való megtorolhatásának egyik feltétele az, hogy az alkalmazandó büntetési tétel csupán pénzbüntetés, vagy oly szabadságvesztés büntetés legyen, amelynek legnagyobb mértéke hat hónapot, legkisebb mértéke pedig egy hónapot meg nem halad, a másik feltétele pedig az, hogy fegyelmi uton a megtorlás kielégítőnek mutatkozzék. Annak az elbírálására, vájjon az első feltétel, az esetnek fegyelmi uton történt megtorlásánál fennforgott-e, vagyis, hogy a fegyelmi úton megtorolt cselekmény csakugyan vétség illetőleg nem bűntette-e, valamint, hogy a vétség természeténél fogva, illetőleg a törvényben meghatározott büntetésnél fogva, fegyelmi úton egyáltalán elintézhető volt-e, vagy sem, a bűnvádi üldözés jogával felruházott parancsnok kétségkívül hivatva van, és ha ennélfogva a fegyelmi úton megtorolt bűncselekményt utólag bűnvádi eljárás tárgyává teszi, úgy maga a bíróság is jogosult azt a kérdést bírálat tárgyává tenni, vájjon az ekként eléje kerülő esetben, a fegyelmi megtorlás törvényes előfeltételei, a fenti szempontból fenforognak-e vagy sem. Másként áll azonban a dolog akkor, ha a fegyelmi megtorlás subjektiv feltételeinek fennforgása mellett, valamely vétség fegyelmi uton történt megtorlásának helyessége csupán abból az ok-