Havasi Győző - Kálmán György (szerk.): Elvi határozatok gazdasági perekben. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1986)
Ezen állásfoglalás folytán — minthogy az azokban foglaltakat összevontan tartalmazza - hatályát veszti a GKT 87/1973. sz. állásfoglalás, valamint a GKT 7/1975. sz. állásfoglalás még hatályban levő második mondata. GK 24. szám A Legfelsőbb Bíróság Gazdasági Kollégiuma, tekintettel arra, hogy a 36/1978. (VII. 13.) MT sz. rendelet a termékforgalomról szóló 33/1975. (XI. 29.) MT sz. rendeletnek, a 37/1978. (VII. 13.) MT sz. rendelet pedig az árszabályozásról szóló 56/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendeletnek egyes rendelkezéseit módosította, a GK 22. és GK 20. sz. állásfoglalásokkal már módosított GK 15. és GK. 19.3 sz. állásfoglalásokat az alábbiak szerint módosítja: A GK 15. sz. állásfoglalás a) pontjához tartozó indokolás (a GK 22. sz. állásfoglalással módosított szöveg) első bekezdésének elejéről „A termékforgalomról szóló 33/1975. (XI. 29.) MT sz. rendelet ll.§-ának (1) bekezdése, valamint" részt törölni kell; az első bekezdés tehát így kezdődik: „A Ptk. 206. §-ának (3) bekezdése..." A második bekezdés második mondatából az „egyébként — az említett rendelet 1. §-a szerint" részt törölni kell. Az utolsó bekezdésből „a 33/1975. (IX. 29.) MT számú rendelet alapján" ugyancsak törlendő. A c) ponthoz tartozó indokolás negyedik bekezdésének második mondata a következőképpen módosul: „Bár a szükségletek hordozója, kifejezője általában a megrendelő, mégis lehetséges, hogy éppen a megrendelő tér el a realitás követelményeitől és mennyiség, minőség, választék, határidő stb. tekintetében ő támaszt a szállítóval szemben olyan követelményt, amely a huzamosabb kapcsolat és az általa ismert lehetőségek figyelembevételével nyilvánvalóan nem teljesíthető." A GK 19. sz. állásfoglalás 1. tételének indokolása úgy módosul, hogy az utolsó bekezdésének második mondatában (a GK 20. sz. állásfoglalással módosított szöveg) a zárójelben levő „56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 12. § (1) bek. b) pont" szöveg helyébe a „37/1978. (VII. 13.) MT sz. rendelet 1. §-ával módosított 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 12. § (2) bek." szöveget kell beiktatni. A 7. tétel indokolása első bekezdésének első mondatában „az 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 15. §-ának (2) bekezdése" helyébe „a Ptk. 226. §-ának (4) bekezdése" szavakat kell felvenni. Ugyanitt az indokolás ötödik bekezdésének első mondatában „az 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 15. §-ának (3) bekezdésében" szavak helyébe „a Ptk. 226. §-ának (4) bekezdésében" szöveg lép. A 9. tétel b) pontja indokolásának negyedik mondatában „az 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 15. §-ának (3) bekezdésében" helyébe „a Ptk. 226. §-ának (4) bekezdésében" szöveg lép. 3 A GK 19. sz. állásfoglalás hatályát vesztette, ezért az erre vonatkozó módosítások tárgytalanok. Lásd a GK 36. sz. állásfoglalást. 47