Havasi Győző - Kálmán György (szerk.): Elvi határozatok gazdasági perekben. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1986)

Az első esetben általában a megrendelő támaszthat igényt (kötbér, kártérítés) a másik féllel szemben, az utóbbi esetben pedig éppen a megrendelőnek keletkezik megtérítési kötelezettsége. A bíróság a jogcím hivatalból történő megváltoztatásával ilyen ellentétes irányú anyagi következményeket nem alkalmazhat. c) A szállítási, illetve a vállalkozási szerződés tekintetében a Ptk. 381. §-ának (1) bekezdése, illetve 395. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a szállító, vállalkozó kárát megtéríteni. Abból azonban, hogy a jogszabály a megrendelő „bármikor" való elállását teszi lehetővé, egyértelműen nem következik, hogy ennek a rendelkezésnek, az említett szóhasználatnak mi a belső tartalma, a megrendelőt ez az általános elállási jog milyen határidőig illeti meg. A helyes álláspont kialakítása végett az említett rendelkezéseknek — a miniszteri indokolásból is kitűnő — jogpolitikai céljából lehet kiindulni. A jogpolitikai indok hangsúlyozottan az a törekvés, hogy a szükséglet, a kereslet időközi változása folytán — a népgazdaság nyomós érdekeinek szem előtt tartásával — a megrendelőnél feleslegessé vált dolgok felhalmozódását, ún. elfekvő készlet keletkezését meggátolja, ilyen mű létesítését, termékmennyiség előállítását, ehhez a más célra is hasznosítható anyagok, alkatrészek, energiahordozók felhasználását, illetve a felesleges munka végzését lehetőleg elkerülje. Figyelemmel kell lenni a Ptk-nak a teljesítésről szóló 277. §-ához fűzött indokolására, amely kitér arra is, hogy a szerződésszerűen felajánlott szolgáltatás elfogadása — különösen a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéseinél, ahol azok megvalósítása fontos társadalmi, népgazdasági érdek is — rendszerint ugyanolyan kötelezettség, mint a szolgáltatás teljesítése, továbbá arra is, hogy a teljesítés akkor szerződésszerű, ha a szolgáltatás alkalmas arra, hogy azt a rendeltetésének, illetve a szerződésben kikötött vagy egyébként a szerződéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen felhasználni. Mindezek alapján a szolgáltatás szerződésszerű teljesítésének megtörténtéről csak akkor lehet szó, ha a megrendelő a dolgot, a szolgáltatást át is vette (éspedig teljesítésként, tehát ide nem értve a felelős őrzésbe vételt). így érvényesül ugyanis egészében a törvény már említett jog- és gazdaságpolitikai célja, hogy a megrendelő a számára feleslegessé vált dolog átvételére ne legyen köteles, hanem e helyett a szerződéstől elállásával keletkezett kárt tartozik megtéríteni. Egyébként a megrendelő részéről az átvételig bármikor lehetséges elállási jog gyakorlására a tapasztalatok szerint csak akkor kerül sor, ha a szállító (vállalkozó) kárának megtérítése a megrendelő számára kisebb gazdasági hátrányt jelent, mint az időközben szükségtelenné vált szolgáltatás átvétele. A teljesítési határidő lejártához közeli időpontban történő elállás esetében a kár a kikötött ellenszolgáltatás összegét rendszerint egyre inkább megközelíti, és ennek következtében a megrendelő előre látható anyagi megterhelése is mind jelentékenyebben növekszik. A jogszabályalkotó ezekre tekintet nélkül a megrendelő elhatározására kívánta bízni azt, hogy a szerződéstől — a szállítói, vállalkozói kár megtérítése kötelezettségének terhével 31