Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

Váltótörvény 92. §. 533 C: A másodbiróság Ítéletének az a része, melylyel a 2. r. alpe­resként perbevont K. T. G., mint felperessel azonos személyre vo­natkozó elsöbirósági rendelkezés hivatalból megsemmisittetett, meg­felelő indokainál fogva helybenhagyatik. (98 máj. 12. 279. sz.) A társaság által a maga javára a társaságot kötelezőleg váltó ki nem bocsátható. K. és vtsz.: A jelen per tárgyalása során a peres feleknek egyező előadásából kiderült a következő tényállás: Felperes P. 0. és G. Gy. „P. 0. és társa" czég alatt be nem jegyzett közkereseti társaságot alakítottak. A kereseti váltót felperes bocsátotta ki, és pedig a saját ren­deletére, s intézvényezte az alperesi czégre s ennek nevében a vál­tót el is fogadta. A peres felek által beismert ezen tényállás alapján a kir. tör­vényszék megállapította, hogy felperes, mint a alperesi társaság tagja a kereseti váltó elfogadása által a társaságot a maga javára váltójogilag érvényesen nem kötelezhette, mert felperes akkor, mi­dőn a saját maga által kibocsájtott saját rendeletére szóló kereseti váltót a társaság nevében elfogadta, mint ennek képviselője járt el, és igy felperes képviselői minőségben önmagával, mint a kereseti váltó kibocsátójával szerződött, ez a körülmény pedig kétségtelenné teszi, hogy ebben az esetben peres felek között érvényes szerződés létre nem jött, mert annak alapfeltétele, t. i. két külön személy aka­ratnyilvánítása hiányzik. Annálfogva a kereseti váltó alapján ho­zott sommás végzést hatályon kívül helyezni kellett. Bpesti T.: A kir. ítélőtábla az elsöbiróság Ítéletét helyben­hagyja. Indokok: Habár nincs kizárva az, hogy valaki saját javára, mint harmadik személy képviselője az általa képviselt személylyel szemben ennek nevében tett nyilatkozattal jogot szerezhessen, mégis a fenforgó esetben helyesen állapította meg az elsöbiróság, hogy felperes az általa saját rendeletére kibocsátott váltóra az intéz­vényezett „P. 0. és társa" czéggel szemben, az általa, mint a czég képviseletére jogosított tag által, a váltóra irt elfogadói névaláírás­sal szemben semminemű és igy váltói jogot sem nyert. A keresk. törvény 90. §-a, mely szerint a társaság képviseletére jogosított tag a társaság nevében minden ügyletre és cselekményre felhatalmazott nak tekintetik és amely szerint ama ügyletek által, melyeket a kép­viseletre jogosított tag a társaság nevében köt, jogosítva és köte­lezve a társaság lesz, csak a társaságon kívül álló harmadik sze­mélyekkel szemben irányadó, ellenben a társaság tagjai között,

Next

/
Thumbnails
Contents