Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)
152 Váltótörvény 29. §. irattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégitési végrehajtás értendő. A m. lür. Curia: Habár a váltótörvény meghozatala idején érvényben volt végrehajtási törvény, jelesül a váltóvégrehajtások tárgyában 1869 április 8-án kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 1. §-a -a váltóvégrehajtás egyik neméül a biztositási végrehajtást is ismerte, mégis mindkét alsóbiróság helyesen mondotta ki, hogy jelen esetben az elfogadó ellen vezetett végrehajtások siker nélkül megkisérletteknek nem tekinthetők, mert biztonság hiánya miatti visszkereset esetében még le nem járt tartozás biztosításáról van szó, a váltótörvénynek erre vonatkozó, a köztörvényi követeléseknél helyt nem fogható szigorúbb rendelkezései tehát szorosan magyarázandók, a miből következik, hogy a váltótörvény 29. §-a 2. pontjában emiitett pénzbeli tartozás alatt csakis kielégitési végrehajtás elrendelésére alkalmas határozattal, illetve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégitési végrehajtás értendő. (1900 jan. 9-én 1243/1899. sz. a. és 925/1901 deczember 4-én.) Ha a hiztositást kereső váltóbirtokos előzőjétől a kereset beadása előtt hiztositást nem követelt, sem vele a felvett óvást nem közölte, ez az előző a kereset kézbesítése előtt nincs késedelemben. (Curia 1906 márczius 8- 545/905.) Bpesti T.: Sikertelennek s igy biztositási visszkereset alapjául szolgálhatónak a váltóelfogadó ellen intézett végrehajtás csak akkor tekinthető, ha az elfogadónál lefoglalt tárgyak becsértéke a végrehajtási összeget nem fedezi. 2683/81. = Azonos: Bp. tábla: azzal, hogy a fizetésmegszüntetés vagy a követelés veszélyeztetése valószinüségének kimutatása alapján biztositási visszkeresetnek helye nincs. (89. febr. 7. 631.) Tulajdoni igény bejelentése a végrehajtás tárgyául szolgáló ingókra, melyeknek értéke különben fedezi a végrehajtási öszeget, a végrehajtás sikertelenségét meg nem állapitja, s igy ez alapon biztonság hiánya miatt visszkeresetnek nincs helye. (Curia 1883 április 18-án 204/1883. sz. a.) Kezes ellen biztositási visszkeresetnek nincs helye, mert a váltótörvény 25. és 29. §-ai szerint ily kereset csak az előzők ellen indítható, a milyennek a kezes nem tekinthető. (Curia 472/1890. sz. a.)