Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

116 Váltótörvény 24. §. Oly fennálló pénzintézeti szokás, hogy az a leszámitolt váltókat más visszleszáinitoló intézetnél telepiti, határozatlanságánál fogva még akkor sem kötelezi a váltóadóst, ha arról tudomással bir. A kereseti váltó jogosulatlan utólagos telepítése és a telep helyén felvett óvásnak hatálytalansága miatt emelt alperesi kifogást a kir. törvényszék alaposnak találta. Téves alperesnek az az érvelése, hogy ennek a kifogásnak az érvényesítésére alperes jogosultsággal nem bir, mert az óvás szabálytalanságának s hatálytalanságának a kifogásával, mint az anyagi váltójogból merített kifogással mindenik váltókötelezett és igy a forgató is élhet. Felperes tagadásával szemben A. S. tanú azon vallomásával, hogy akkor, amikor alperes a kereseti váltóra forgatói nyilatkozatát rávezette, azon a telepités rajta nem volt; továbbá P. M. tanú azon vallomásával, hogy abból a körülményből, hogy a telepités a felperes pénzintézet bélyegzőjével van a váltóra ráütve, azt következteti, mint a felperesi pénzintézet hivatalnoka, hogy az a felperestől származik; végül V. K., A. K. és A. J. felperesi pénzintézeti tisztviselők mint tanuk azon vallomásával, hogy felperesnél az a szokás, hogy a nála leszámitolt váltókat felperes telepiti, a kir. törvényszék bizonyitva látja azt az alperesi állítást, hogy a kereseti váltó az aláíráskor és a forgalombahozatalkor telepítve nem volt, s hogy azt utólag felperes telepitette. A váltónak utólag történt telepítésével szemben felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség abban az irányban, hogy az intézvényezett lakhelyétől különböző fizetési hely utólagos kijelölése a váltókötelezettek hozzájárulásával történt, ezt azonban felperes nem bizonyította. Felperes ugyanis nem is állította, hogy a váltó utólagos telepítésére vonatkozóan közte és a váltókötelezettek — különösen a kibocsátó — közt valamely külön megállapodás létesült volna, az általa hivatkozott V. K., A. K. és A. J. tanuk vallomása szerint pedig felperesnél az az üzleti szokás, hogy a nála leszámitolt váltókat részben magához, részben más, a visszleszámitolást eszközlő különböző pénzintézetekhez telepiti, minthogy pedig a birói gyakorlat az üzleti szokásra alapitható utólagos telepítést csakis olyan esetekben fogadja el a váltóadóst kötelezőnek, amelyekben a leszámítoló pénzintézet a nála leszámitolt váltókat magánál vagy egy meghatározott személynél telepiti, mert csakis ilyen esetben lehet arról szó, hogy a váltóadós nem lehetett tévedésben az iránt, hogy a fedezetről hol és kinél kell gondoskodnia, minthogy eszerint a felperesnél divó üzleti szokásnak mi joghatály sem tulajdonitható s akként nem az elfogadónál Zomborban, hanem felperesnél Szabadkán felvett óvás a visszkereseti jog fentartására nem alkalmas, ennélfogva felperest keresetével el kellett utasítani. (M. kir. Guria 784/908. — 1909 február 9.)