Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)

82 tani, tehát ezen állások illetményeinek elbírálására csakis az illető község s községeknek törvényhatóságilag jóváhagyott szervezési szábályrendelete lehet irányadó. Minthogy pedig M. községnek a tárgyiratok között fekvő s B. vármegye tör­vényhatósági bizottságának 531/1894. számú határozatával jóváhagyott szervezési szabályrendelet kivonata szerint a köz­ségi Ill-ad jegyző illetménye csupán 600 frt évi fizetésben állapíttatott meg, s tekintve, hogy B. vármegye alispánja által kibocsátott, a tárgyiratok között fekvő pályázati hirdetmény tanúsága szerint a szóban forgó községi Ill-ad jegyzői állásra a pályázat annak idejében tényleg a szervezési szabályren­deletnek megfelelően lett kiirva, ennélfogva panaszló M. köz­ség sem a törvény, sem pedig a szervezési szabályrendelet alapján a községi Ill-ad jegyzőnek lakást adni kötelezhető nem lévén, a jelen Ítélet rendelkező részében foglalt módon kellett határozni. 10. Országos érvényű jegyzői képességi bizonyitványnyal nem birő egyének idegen törvényhatóság területén megüresedett jegyzői állásra történt megválasztása akkor sem emelhető érvényre, ha az illető utólag a vármegyei szabályrendeletekből leteendő képe­sítési vizsgára köteleztetik is. 882/1898. K. sz. Ő Felsége a Király nevében a m. kir. közigazgatási biróság K. András k.-i lakos okleveles jegyző­nek a L. községi körjegyző-választás tárgyában G. vármegye törvényhatósági bizottsága által 1897. évi deczember hó 16-án 22.203. szám alatt hozott határozat elleni, a m. kir. belügy­miniszterhez felterjesztett, innen illetékes elbírálás végett ezen bírósághoz áttett felebbezését, helyesebben panaszát, 1898. évi május hó 11-ik napján tartott nyilvános ülésében az 1896 : XXVI. t.-cz. 28-ik §-a alapján tárgyalás alá vévén, következőleg itélt: A m. kir. közigazgatási biróság a panasznak helyt ad, G. vármegye törvényhatósági bizottságá­nak a L. községi körjegyző-választást helybenhagyó 22203/1897. szám alatt hozott határozatát hatályon

Next

/
Thumbnails
Contents