Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)

79 eljárás, hogy a városgazdái állásra K. Sándor, a második esküdti állásra pedig B. Gábor azért nem jelöltettek, mert fegyelmi vizsgálat alatt álltak. Ugyanis a fegyelmi vizsgálat a községi törvény 75. §-ában felsorolt kizáró okok közt elő nem fordul. A járási főszolgabíró által a vármegye alispánjához intézett felvilágosító jelentésben felhozottakkal kellőleg indo­koltnak nem tekinthető azon körülmény sem, hogy az állá­sokra nem a községi birói álláson kezdve a természetes sor­rendben felülről lefelé, hanem megfordítva történt a kijelölés. Végül a jegyzőkönyv hitelessége ellen a panaszlók által fel­hozottakat illetőleg a bíróság szemben azzal, hogy a tisztújí­tást úgyis egész terjedelmében megsemmisítette, nem találta szükségesnek a bizonyító eljárás elrendelését; azt a szabály­talanságot azonban további vizsgálat nélkül is megállapítja, hogy jóllehet a választási jegyzőkönyv a bizalmi férfiak által aláírva nincsen, az a körülmény, hogy a bizalmi férfiak az aláírást megtagadták, az 1886 : XXII. t.-cz. 81. §-ának vilá­gos rendelkezése ellenére a jegyzőkönyvbe fel nem vétetett. A választási jegvzökönyv hitelességének megvizsgálására vo­natkozólag 35/80: 1897. szám alatt hozott községi képvi­selőtestületi határozatot megsemmisítő 120/5094. számú tör­vényhatósági bizottsági határozat ellen közbevetett s a bel­ügyminiszter által, hivatkozással az 1896: XXVII. t.-cz. 17. §-ára, ide áttett felebbezést pedig el kellett utasítani, mert a választási jegyzőkönyv hitelességének kérdése a választási eljárás tö vényessége kérdésének egyik alkatrésze levén, a községi képviselőtestületnek nem volt joga az illetékes fórumai elé tartozó vitás ügybe beleavatkozni. 7. Az a tisztújítás, mely a községi képviselő-testület megalakulá­sával ugyanegy napon tartatott meg, érvénytelen. Jegyzet L. az indokolást V. fejezet 2. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents