Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)

72 nak szóbeli előterjesztése hatálytalannak nem tartható; miért is a választást vezető főszolgabírónak azon intézkedése, mely szerint a szavazási eljárás elrendelését, — anélkül, hogy meggyőződést szerzett volna a szavazást kivánók számáról, pusztán azért tagadja meg, mert az nem Írásban kérelmez­tetett, a törvény rendelkezésével ellentétben áll. — A pa­naszszal megtámadott vármegyei közgyűlési határozat a fen­tebbiek szerint törvényes alapon nyugodván, az az ellen be­nyújtott panasznak helyt adni nem lehetett. 4. A törvény által a községi jegyzőiére nézve előirt képesítés a segéd jegyzőkre nem terjed Tci. 557/1897. K. sz. Ö. Felsége a Király nevében a m. kir. közigazgatási bíróság J. József t.-k.-i lakosnak Sz.-K. községben 1896. évi deczember hó 18-án történt segédjegyző választás tárgyában T.-vármegye törvényhatósági közgyűlésé­nek 394/8022/1897. szám alatt hozott határozata ellen be­nyújtott s a m. kir. belügyminiszter utján ezen közigazgatási birósághoz juttatott felebbezésnek nevezett panasziratát az 1896. évi XXVI. t.-cz. 28. §-a alapján tárgyalás alá vévén, — 1897. július hó 14-én tartott nyilvános tanácsülésében következőleg ítélt: A m. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyt nem ad. Indokok: Panaszló fél a szóban forgó községi segéd­jegyzöválasztást megerősítő vármegyei közgyűlési határozatot abból az indokból támadja meg, mert a pályázati hirdetmény és a választási határnap állítólag nem kellőkép lett kihirdetve s mert a megválasztott segédjegyző nem nagykorú s kellő jártassággal nem bír. A felterjesztett ügyiratok, különösen a választásról szóló jegyzőkönyv tartalma igazolják, hogy a vá­lasztás ténye, — valamint az azt megelőző közhirrététel szabályszerüleg történt s ez iránt sem a bizalmi férfiak, sem a választó közönség részéről észrevétel nem emeltetett; a megválasztott segédjegyző képesítettsége ellen emelt kifogás pedig az által, hogy az illető az előirt községi jegyzői szi-

Next

/
Thumbnails
Contents