Gyurits Sándor (szerk.): A Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék mint felebbezési [!fellebbezési] bíróság gyakorlata. Az 1899-1903. években érkezett ügyekben hozott elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, kiegészítve egyes fontosabb, a feldolgozás tartama alatt hozott határozatokkal (Budapest, 1905)

•27 31. A megrendelő felelős a megrendeléseiért. Ha bizonyítva van az, hogy a mgrendeelő a megrendeléseket saját nevében tette, lényegtelen és az eladóra nem tartozik, hogy a maga, vagy más részére tette-e. Jogviszony csak kettőjük között keletkezik, az tehát, aki a saját nevében rendel akár a maga, akár más a részére járt el: a megrendelésért közvetlenül és egyedül felelős. (1899. D. 454.) 32. Egységes vétel. Az, ha a vevő többféle árut egy rendelő iven rendel, még nem teszi a rendelést egységessé; ha tehát az egyik áru a rendelésnek nem felel is meg, ez még nem jogosítja fel a vevőt arra, hogy a vételtől a többi árura nézve is elálljon. (1899. D. 171.) 33. Vételi szerződés módosítása. A felek között létrejött fix ügylet az által, hogy a vevő a szállítási határidő letelte után is reflektált a teljesítésre, halasztható határidőre kötött vételügyletté vált; a vevő tehát az áru elküldéséről nyert értesítés vétele után az ügylettől el­állani többé nem jogosult és a vételárért felelősséggel tartozik. (1900. E. 383.) 34. A dolog természeténél fogva csak a megrendelés el­fogadása és teljesítése után küldött áruszámlában foglalt s az eredeti kikötéstől eltérő fizetési feltétel nem bir a vevőre kötelező hatálylyal; a már megkötött ügylet feltételeit egyik fél sem jogosult önhatalmilag megváltoztatni. (1899. E. 195.) 35. Szavatosság az eladott állatokért. A kereskedelemügyi miniszter által jóváhagyott budapest­kőbányai sertéskereskedelmi szokások, ezen „szokások" 1. §-a értelmében csak a budapest-kőbányai sertésvásárra, illetőleg az ott kötött ügyletekre nézve kötelezők. A jelzett „szokások" értelmében az eladó a megmázsálás után az eladott sertések belső hibájáért és egészségi állapotáért többé nem tartozik szavatossággal; más, — bár szintén buda­pesti — vásárra ez kötelező szabályként nem alkalmazható, igy pld. a budapesti sertósközvágóhiddal kapcsolatosan létesített

Next

/
Thumbnails
Contents