Edvi Illés Károly (szerk.): Az anyagi büntető törvények és a sajtótörvény. A büntető novellával, az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, utasításokkal és a felsőbíróságok határozataival kiegészítve (Budapest, 1915)

48 Blk. 41. §. bíróság e végre vagy közvetlenül, vagy a polgári bíróság vagy a poli­tikai hatóság utján kott tea a kellő intézkedéseket megtenni s e. czélból a rokonokat, a/, illető községet vagy egy jótékony intézetet igénybe venni. Érintkezés a foglyokkal. 14. g. A fogolylyal egyedül, azaz négyszem között, rendszerint esak a törvényszéki elnök vagy helyettese, a kir. ügyész vagy helyet­tese, a vizsgálóbíró, a fogházfelügyelő (180. §.), a fogházőrmester s az őrszemélyzetnek kirendelt tagjai érintkezhetnek. 15. §. Idegen a még el nem itélt fogolylyal csak a vizsgálóbíró­nak és a kir. ügyésznek vagy meghatalmazottjának engedélye, — elitélt rogolylyal pedig esak az utóbbinak (mindkét esetben a törvényszék székhelyén kívüli járásbíróságnál a járásbirónak) engedélye mellett közlekedhetik.*) 16. §. Azon idegenek is, kik állásukból vagy hivatásukból folyó közelebbi érdekből kívánják a fogház megtekintését: oda csak a kir. ügyész vagy helyettesének különös engedélyével bocsáttathatnak be, hol a kir. ügyész, vagy az általa kirendelt valamely más hivatalnok által vezettetnek. A fennálló házirendet az ily látogatók is figyelemben tartani tartoznak. 17. §. Ittas állapotban senki sem bocsátható a. fogházépületbe. 18. £. Egyáltalában nem engedhető meg a letartóztatottakkal való közlekedés azoknak, a kik felöl tudva van, hogy valamely becstelenitő bűntettért már büntetve valának, továbbá azoknak, a kik mint szabad személyek (kéjhölgyek), keritök a bordélyházak Tulajdonosai ismerete­Bek, kivévén, ha ezek közül az illető: atyja, anyja, fia vagy leánya, férje, hitvese, fivére vagy nővére volna a fogolynak. A büntetés folytonossága. 19. §. A szabadságvesztés-büntetés a jogerőre emelkedett Lirói ítélet kihirdetése után — kivéve, ha a bíróság annak megkezdésére halasztást engedélyezett**) — minden további haladék és minden meg­szakítás nélkül végrehajtandó.***). A foglyok tisztántartása, ruházata és házi eszközei. 26. §. Kellő gond fordítandó a foglyok testi és ruházati tisztasá­gára is. Reggeli felkeléskor arczukat, füleiket s kezeiket tisztára mosni és hajukat fésűvel rendbehozni tartoznak. A poros munkával foglalkozó foglyok arczukat és kezeiket lefekvés előtt is mossák meg. A foglyok kötelezendők minden két hétben mellük, karjaik s lábaik megmosására. A nyári évszakban a körülményekhez képest legalább minden hónap­ban egyszer hideg, a többi évszakokban pedig legalább negyedévenkint meleg vízben fürödni tartoznak. A betegek fürdéséről az orvos belátása szerint rendelkezik. A fürdésre és nagyobb mosdásra külön szoba (20. §.) rendezendő be. 27. §. A kellő tiszaságot elhanyagoló férfifoglyok baja és sza­kálla rövidre nyírható, illetőleg leborotválható. A hajnyirás ez esetben minden két hóban, a borotválás pedig heteukint ismétlendő. 28. §. Mindenik fogolynak ágya fölé a hálóteremben egy kis tábla függesztetik, melyre az illető törzskönyvi száma iratik. Ugyancsak *) A védővel való érintkezést illetőleg 1. a Bp. G2. és 523. §§-ait. **) Lásd a Bp. 508—310. és 559. §g-áit. ***) A kihagyott 20—25. S§'-ok a fógbázhelyiségek minőségéről és kellékeiről szólanak.

Next

/
Thumbnails
Contents