Edvi Illés Károly (szerk.): Az anyagi büntető törvények és a sajtótörvény. A büntető novellával, az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, utasításokkal és a felsőbíróságok határozataival kiegészítve (Budapest, 1915)
Blk. 38. §. 4.r> uok jelenlétében s csak az ez által érteti nyelven hangosan folytatandó. A rab a látogatónak, vagy ez annak semmit át nem adhat. Illetlen viselet vagy beszéd meg- nem engedtetik. A látogatók, kik a szabályok ellen vétenek, rögtön elutasitandók. A látogatás időtartama, — melyet egyenként az igazgató szab meg, — egy órát tul nem haladhat. Kegyelmi kérvények 71. §. A rabok személyes kegyelmi kérvényeit az igazgató átveheti és a szabályszerű tárgyalás iránt netalán teendő intézkedés végett, kellőleg fölszerelve, az igazságügyminiszterhez íölterjeszti. Évenkint egynél több kegyelmi kérvény ugyanazon rab részéről nem terjesztendő föl. A szabályszerű tárgyalás végett az igazságUgyminiszteriiim részéről leküldött kegyelmi kérvények iránt a ker. börtönigazgatóság, a házitanács meghallgatása után, a tanácskozási jegyzőkönyv bemutatása mellett nyilatkozik. A kegyelmezés rendesen oly feddetlen előéletű rabokra hozható javaslatba, a kik börtönbüntetésüknek legalább felét már kiáltották, s eddigi viseletük, erkölcsi javulásuk, önképzésük és munkásságuk által biztos reményt nyújtanak az iránt, hogy jövőre a társadalom hasznos tagjai lesznek, s kiknek érdekében az igazgatóság még egyéb különös méltánylatra érdemes körülményeket képes felhozni. Fegyelmi hatalom. 79. S. A rabok kihágásai ellen az igazgató által alkalmazható fegyelmi fenyitékek a következők: i. megintés, •>. dorgálás, ;Í. a kedvezmények elvonása, -). a munkajutalom leszállítása vagy teljes megvonása, 5. a sétaidő leszállítása, ti. egyszerű és szigorított magánelzárás, 7. lábbilincs és karperecz, 8. kurtavas, 9. kényszeröltöny és lelánczolás. 80. S. Ezen fegyelmi fenyitékek végrehajtásának módjára nézve irány adásul a következő utasítások adatnak: A megintés atyai hangon történik, és a fegyelmi jegyzőkönyvbe fel nem vétetik; a dorgálás ellenben és a többi fenyítékek a szigor jellegével birnak, és az e czélra tartandó külön fegyelmi jegyzőkönyvbe pontosan beíratnak. A kedvezmények elvonása nemcsak a tulajdonképeni kedvezményekre, de a levélírás és látogatás elfogadásának korlátozására, sőt az előbbiek teljes eltiltására is kiterjedhet. A munkajutalom leszállítása fokozatosan az első osztályból a másodikba, s innen a harmadikba történik. Ez a kihágás nagyságához képest hosszabb vagy rövidebb időre, de legfölebb kilencz hónapra történhetik. A naponkénti két órai sétaidő, harmadnaponkénti félbeszakításjSftl, félévi tartamra egy órára szállítható le. A magánelzárás két hóra terjedhet, és súlyosítható: a) két hétig az élelemben való megszorítással, a mi az étlap szerinti kenyér- és ételilletmény egyharmadának elvonásából áll; b) az ágynemüek egy hóig tartó elvételével, azonban téli hónapokban a pokrócz meghagyandó; c) két héten át munkaelvonással; d) heteukint két egymástól elválasztott napon, vagy egymást követő tíz naponként zárka-elsötétitéssel (sötétfogság).