Edvi Illés Károly (szerk.): Az anyagi büntető törvények és a sajtótörvény. A büntető novellával, az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, utasításokkal és a felsőbíróságok határozataival kiegészítve (Budapest, 1915)

172 Btk. 100. §. tételét: „az egyes cselekményekre együttvéve egy összbüntetéa szabandó ki"; tekintve, hogy a törvény e kijelentése szerint, az összbüntetés első elemét az egyes cselekmények különvett büntetés alkotja 3 hogy ez egyes cselekmények külön büntetéseinek együttvett össze foglalásából jön létre az összbüntctés; tekintve különösen, hogy a Btk. 96. §-ának kiemelt rendelkezése nem értelmezhető akként, hogy az „egyes cselekmények büntetése egy „együttvett" összbüntetési tételben szabandó ki; tekintve, hogy az összefoglaló szó „együttvéve" s azon szó „összbiintetés" grammatikai jelentésüknél fogva is annyira összefüggnek s a mondatban annyira kiegészítik egymást, hogy az „együttvéve" által kijelentett rendelkezés másra, mint az összbüntetésre, nem vonatkozhatik; tekintve mindazonáltal, hogy a törvény e rendelkezésének szószerinti és izolált értelmezésével csakis az egyszerű cumulatió van kimondva; s hogy ennélfogva mindannyiszor, valahányszor az ítéletben összbiintetés állapittatik meg, e megállapításnak törvény általi igazolására a Btk.-nek csupán 96. §-a idéztetik, ez idézettel az mondatik ki, hogy a megállapított összbüntctés minősége és mennyisége azonos azon mennyiséggel, a mely a halmazatban levő büntetendő cselekményeknek a beszámítás törvényei alapján individualizált külön-külön büntetései összeadásából, mint számtani eredmény resultált; tekintve, hogy a 96. §-ra hivatkozásban implicite tartalmazott e kijelentés nem felel meg a valónak, söt egyenesen ellentétben áll a Btk.-nek az anyagi bűnhalmazat büntetésére vonatkozólag elfogadott egész rendszerével; tekintve, hogy a Btk.-ben foglalt és az ennek alapján fejlődött rendszer szerint anyagi bűnhalmazat esetében egyik cselekmény miatt sem állapitható meg az ezután járó szabadságvesztés-büntetés azon teljes tartamban, a melyben az megállapítandó lenne az esetben, ha a bűnösnek itélt személy ellen csupán azon egy büntetendő cselekmény miatt szabatnék ki a megfelelő szabadságvesztés-büntetés; tekintve, hogy elfogadott rendszerünk szerint mindenik cselekmény miatti szabadságvesztés-büntetés az összbiintetés szempontjából s azon döntő tekintetnél fogva, hogy a szabadságvesztés-büntetés súlyosabban hat, ha az bizonyos idő eltelte után megszakítatlanul folytattatik, mint az esetben, ha az előző szabadságvesztés szenvedése nélkül megkezdetik, mindenik a megszakitlan tartam által előálló szenvedés-többlet kiegyenlítése czcljából előbb megfelelöleg redukálandó s csakis ennek, továbbá a súlyosabb nemű szabadságvesztés-büntetésnek kiegyenlítése végett foganatosítandó külön reductió után illeszthető az be az összbüntetésbe, mint ennek egyik tényezője és alkateleme; tekintve, hogy e leszállítás szüksége ki van fejezve a Btk. 97., 98. és 99. §§-aiban, míg a 100. §. egyenesen az absorbtiót rendeli; tekintve azonban, hogy a 97. és 99. §§. összefüggésben a 96. §-al, nem csupán egyes esetek elintézésére tartalmaznak követendő szabályt, hanem elvi rendelkezést fejeznek ki s ennélfogva horderejűk nem arra szorítkozik, hogy az egyes szabadságvesztés-büntetések csak akkor redukálandók, ha azok egyenkénti törvényszerű tartalmainak összeadásából származó büntetési tétel a Btk. megfelelő szakaszaiban (97—99.) kitűzött véghatárt túlhaladná, hanem elvi horderejűkben az összbüntetés mindenik külön elemének redukálását, általában a megszakítatlan tartam általi súlyosbítás kiegyenlítésének általános czéljából követelik; tekintve, hogy az ellenkező esetben, ha t. i. a reductió, a cumulált büntetéseknek csupán a törvényben kitűzött véghatáron való tulterjesztése ellen lenne megengedve, ha tehát az nem alkalmaztatnék azon esetekben is, a melyekben a véghatár el nem éretik, ez, eltekintve a törvénybe és annak rendszerébe ekként beértelmezett igazságtalanságtól és disharmóniától: a büntetés leszállítását egyenesen jutalommá alakitaná át a legsúlyosabb vagy pedig a számos büntettek elkövetői részére, a kik a büntetés reductiójában, tehát az enyhítésben kizárólag lennének részesitendök, de egyúttal kizárása lenne ez a törvény kedvezményéből mindazoknak, a kik csekélyebb sulyu vagy csekélyebb számú törvénysértésben váltak bűnösökké; tekintve ezenfelül, hogy a 97—99. §§-nak most emiitett korlátozó magyarázata mellett, azon ritka esetek kivételével, melyekben, az egyes büntetések összeszámított tartama túlhaladván az illető szakaszban vont vég-