Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)

korlatéban alkalmazásra kerülő jogszabályok — alapján kell eldönteni a javító-nevelő munka alkalmazásáról és végrehajtásáról szóló rendel­kezések figyelembevételével. MK 72. szám (Az MK 118. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) A Munkaügyi Kollégium a 29. számú állásfoglalásának b) pontja ren­delkező részének második bekezdését a következő mondattal egészíti ki: „Annak vizsgálatánál, hogy a balesetet előidéző ok az adott esetben a munkáltató működési körébe esik-e, figyelemmel kell lenni a végzett munka jellegére és a munkavégzés körülményeire is." E kiegészítésre tekintettel az állásfoglalás b) pontja indokolásának utolsó öt bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „A működési kör nem korlátozódik a munkáltató telephelyére, a te­lephelyen kívül végzett munka során keletkezett kár esetén is fenn­állhat a működési kör és a kárt előidéző ok közötti összefüggés. Sajáto­san alakul ez az összefüggés' abban az esetben, ha a dolgozó a munkáját állandó jelleggel vagy rendszeresen telephelyén kívül végzi és a munka­végzés során a dolgozó a munka jellege és a munkavégzés körülményei folytán a baleset veszélyének rajta kívül eső okból ki van téve (köz­tisztasági dolgozók, postai kézbesítők, kéményseprők, helyszínen javító­szerelő munkát végzők stb.). Ilyen esetben általában azon az alapon álla­pítható meg a munkáltató működési köre és a balesetet kiváltó ok közötti okozati összefüggés, hogy a dolgozó a munkát a számára adott körülmé­nyek között köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzet­tel a munkáltatónak is számolnia kell. Ezért az e munkavégzés során bekövetkezett balesetért való felelősség alól a munkáltató nem men­tesülhet azon az alapon, hogy a balesetet működési körén kívül eső ok idézte elő. Az esetben, amikor a károsodást a munkáltató működési körén kívül eső ok idézte elő, a munkáltató a felelősség alól akkor mentesülhet, ha a károsodás oka objektíve elháríthatatlan volt. A villámcsapás például mint természeti erő kívül esik a munkáltató működési körén, adott eset­ben azonban elvárható a munkáltatótól, hogy a károsodást villámhárító felszerelésével kiküszöbölje. 98

Next

/
Thumbnails
Contents