Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)

vetkezeti tagsági vita keretei között — a kereset változtatásának a tár­gyalás berekesztéséig helye van. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 2. számú állásfog­lalása értelmében a munkaügyi bíróságot nem köti az általa elbírált igénnyel kapcsolatos téves jogi minősítés. A munkaügyi bíróság eljárása során tehát elsősorban a Pp. 215. §-ának, a 356. §-a (1) bekezdésének, valamint a 357. §-ának rendelkezései az irányadók. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből pedig levezethető, hogy a munkaügyi bíróságot az érdemi döntés meghozatalánál nem a döntő­bizottság határozatában foglalt jogi minősítés, hanem — a Pp. 215. §-a értelmében — a kereseti kérelem, illetőleg ellenkérelem keretei kötik. A Munkaügyi Kollégium az idézett állásfoglalása körében kitért ugyan a Pp. 356. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre is, a munkaügyi bíróság által hozható határozat kereteit illetően elsődlegesen a Pp. 215. §-ában foglalt rendelkezésnek tulajdonított döntő jelentőséget. A Pp. említett rendelkezéséből azonban olyan értelmezés is levezet­hető, hegy az abban meghatározott sajátos jellegű eljárásjogi szabály folytán az igényváltoztatás joga a keresettel nem élő felet is megilleti. A hivatkozott eljárásjogi rendelkezésből igen lényeges annak kieme­lése, hogy a munkaügyi és a szövetkezeti tagsági vita keretei között ke­resetváltoztatásnak van helye. A keresetváltoztatás joga viszont — érte­lemszerűen — csak a keresetet indító felet illeti meg. A Pp. 146. §-a sze­rint a keresetváltoztatásnak előfeltétele, hogy a megváltoztatott kere­settel érvényesített jog ugyanabból a jogviszonyból eredjen, mint az eredeti kereset vagy azzal összefüggjön. A Pp. 356. §-ának (1) bekezdése a keresetváltoztatásra irányadó sza­bályt akként szűkíti, hogy csak az eljárás tárgyául szolgáló sérelemből származó további igényt lehet érvényesíteni, illetőleg a már előterjesz­tett igényt felemelni. Annak folytán, hogy a jogalkotó az idézett rendelkezésben kifejezet­ten különbséget tett a keresetváltoztatás és az igény változtatása között, megállapítható, hogy a keresettel élő fél számára biztosított keresetvál­toztatás mellett a keresettel nem élő fél számára is lehetővé kívánta tenni igényének megváltoztatását. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésben megnyilvánuló különbség­tétel (keresetváltoztatás, igényváltoztatás) a jogalkotónak arra a félre­érthetetlen szándékára utal, hogy lehetővé váljék a felek jogviszonyá­nak, az eljárás tárgyául szolgáló sérelemből eredő minden igénynek 94

Next

/
Thumbnails
Contents