Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)
gozók anyagi felelőssége tárgyában hozott határozat ellen milyen esetekben lehet a másodfokú bírósághoz fellebbezéssel élni. E jogszabály rendelkezése értelmében akkor van helye fellebbezésnek, ha az a dolgozó anyagi felelőssége tárgyában hozott határozat ellen irányul, feltéve, hogy a munkáltató igénye az ötezer forintot meghaladja. A most idézett jogszabály lényegét tekintve tehát a fellebbezés lehetőségét két —együttesen fennálló — feltételtől teszi függővé. Egyrészt, hogy a munkáltató arra jogosult vezetője a dolgozó felelőssége tárgyában határozatot hozzon, másrészt, hogy az ötezer forintot meghaladó marasztalást tartalmazzon. Az adott esetben felvetett kérdésnél — a fellebbezés lehetősége szempontjából — e feltételek együttes fennállása nem állapítható meg. A kereskedelem és vendéglátás dolgozóinak leltárhiányért való anyagi felelősségéről szóló 2/1968. (I. 16.) Korm. számú rendelet (R.) 7. §-a tartalmaz rendelkezést a szoros elszámolású egységekben keletkezett leltárhiánnyal kapcsolatban. Ennek (1) bekezdése értelmében a szoros elszámolású egységek vezetői és vezető helyettesei, ahol leltárhiány keletkezett, a következő 12 hónapban prémiumban, illetve jutalékkiegészítésben nem részesülhetnek. Ezen túlmenően ezekben az egységekben sem a vezetők és helyetteseik, sem a beosztott dolgozók a vállalati részesedési alapból év végi részesedést nem kaphatnak. Tehát sem ez a jogszabály, sem pedig az ennek végrehajtása tárgyában megjelent 4/1968. (III. 16.) Bk M számú rendelet (Vhr.) felelősséget megállapító, marasztaló határozat hozataláról nem tesz említést, ilyennek hozatalára eleve nem ad lehetőséget. Ezt kifejezetten is tartalmazza a R. 2. §-ának bevezető része, amikor előírja, hogy ,,A leltárhiányért való anyagi felelősség szabályai a kereskedelemben és a vendéglátásban a szabadkasszás egységekben érvényesülnek." A munkáltatói határozat csupán a leltárhiány összegét állapítja meg. amellyel kapcsolatban a hátrányos jogkövetkezmények — az ott írt feltételek bekövetkezése esetén — alkalmazást nyernek. Felelősséget megállapító marasztaló határozat hiányában pedig a Pp. 358. §-a (1) bekezdésének b) pontja nem nyújt lehetőséget a fellebbezésre. 70