Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)

jesen nyilvánvaló [Mt. V. 23. §-ának (1) bekezdése eseteiben a különös indokoltság fennállása, az Mt. V. 23. §-ának (2) bekezdésében említett más munkahelyre áthelyezés lehetőségének kérdése], ugyancsak nem volna helytálló a dolgozó azonnali elhelyezkedésének a megkövetelése. A jogellenesen eljáró munkáltatóval szemben — személyi vagy egyéb körülmények alapján — a jogellenességet jóhiszeműen feltételező dolgozó esetében is indokolt, hogy egy ideig várjon munkaviszonya megszüntetésének hatálytalanítására. Az előzőekből következik, hogy a dolgozót elhelyezkedési kötelezettség általában addig az időpontig nem terheli, amíg a körülményekre tekintettel kellő alappal remélheti, hogy munkaviszonyát gyorsan helyreállítják. Ha tehát késedelem nélkül kérelmet nyújt be a munkáltató intézkedése ellen, nem lehet a dolgozó terhére róni, hogy a munkaügyi döntőbizottság határozatának meghozataláig újabb elhelyezkedést nem kísérelt meg, ennek érdekében nem tett semmit. Ha a munkaügyi döntőbizottság a kérelmét elutasította, a dolgozónak már számolnia kell azzal, hogy újbóli munkába állítása elhúzódik. Ezért ezt követően már elhelyezkedési kötelezettség terheli, s ennek érdekében a dolgozótól a célravezető intézkedések megtétele elvárható. Ehhez képest a dolgozó munkaviszonya helyreállítására beadott kérelmének általában a munkaügyi döntőbizottság által történt elutasítása után köteles — keresetveszteségének elhárítása vagy csökkentése érdekében — elhelyezkedése végett a szükséges és arra alkalmas intézkedéseket megtenni. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor a dolgozótól a döntőbizottsági eljárás lefolytatása előtt is megkövetelhető az elhelyezkedés, pl. olyankor, amikor a dolgozó orvosi igazolást csak megelőző hosszabb megfigyelés, vizsgálat után kaphat, vagy amikor a felmondás leltárhiány miatt történt, s a dolgozó által felhozott kifogások tisztázása hoszszú időt kíván. A munkaviszony jogellenes megszüntetése körében az ítélkezési gyakorlat — nem egyértelmű megoldással — felvetette azt a kérdést is, hogyha a dolgozót már elhelyezkedési kötelezettség terheli, a munkavégzés elmulasztása mikor róható a dolgozó terhére. Ennek eldöntése végett sokoldalú és széles körű vizsgálódásra van szükség. Kiemelkedően jelentős annak vizsgálata, van-e munkaalkalom, annak elvállalása az összes körülményre tekintettel a dolgozótól elvárható-e, illetőleg a dolgozó meg31