Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)
kaügyi döntőbizottság is elmulasztotta — a bíróság köteles pótolni. Az ilyen természetű ügyek gyors befejezését a dolgozó és a munkáltató közötti jogi helyzet mielőbbi végleges rendezéséhez fűződő érdekek is indokolják. MKT 1/1975. szám (Az MK 118. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) A munkaügyi bíróság ítélete ellen a Pp. 358. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján fellebbezésnek abban az esetben van helye, ha a perben érvényesített igény a Munka Törvénykönyvének a munkáltató anyagi felelősségéről szóló 62. §-a rendelkezésein alapul. Ennek az anyagi felelősségnek a körébe tartozik a munkáltatónak a munkakönyv ki nem adásával okozott kárért való felelőssége is. A Pp. 358. §-a (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése szerint a munkaügyi bíróság székhelye szerint illetékes megyei bírósághoz fellebbezésnek van helye a munkáltató anyagi felelőssége tárgyában hozott határozat ellen. A gyakorlatban vitássá vált, hogy e jogszabály alkalmazása szempontjából a munkáltatót terhelő mely kötelezettségek tartoznak a munkáltató anyagi felelősségének köréhez. A kérdés eldöntésénél abból kell kiindulni, hogy a Pp. 358. §-a (1) bekezdésének a) pontja eljárásjogi szabály, a munkáltató anyagi felelősségét pedig a munkajog anyagi jogi tartalmú szabályai határozzák meg. Az eljárási jog célja az anyagi jog érvényesülésének biztosítása, e cél szolgálatának pedig az eljárásjogi rendelkezéseknek az anyagi jog szabályaival összhangban levő értelmezése felel meg. A munkajogi anyagi felelősségre vonatkozó anyagi jogi tartalmú szabályokat a Munka Törvénykönyve a IV. részében ..Anyagi felelősség" címszó alatt tartalmazza, s e jogszabályok közül az Mt. 62. §-.a rendelkezik a munkáltató anyagi felelősségéről. Az Mt. V. 83—84. §-ai pedig ennek a felelősségnek különleges eseteit szabályozzák. Az Mt. V. említett rendelkezései nem tartalmazzák kimerítő felsorolását az Mt. 62. §-éban meghatározott anyagi felelősség eseteinek. A munkáltatónak az Mt. 62. §-ában meghatározott anyagi felelőssége ugyanis — az e §-hoz fűzött miniszteri indokolásból is kitűnően — kiterjed a munkaviszony keretében okozott kár minden esetére. Kivétel 182