Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

Még ma sem tekinthető azonban egységesnek az ítélkezési gyakorlat abban a kérdésben, hogy a perben fellépő ügyészt mennyiben illeti meg a kereset felemelésének, illetőleg a leszállításának a joga. A Pp. 2/A. §-ának (3) bekezdése az ügyészt megillető jogok tekintetében nem tesz különbséget az ügyészi fellépés és az ügyészi keresetindítás között, hanem egységesen akként rendelkezik, hogy az ügyészt mind a fellépés során, mind pedig az általa indított perben — a törvényben meghatározott eseteket kivéve — mindazok a jogok megilletik, amelyek a felet megilletik. Ez pedig azt is jelenti, hogy a perben fellépő ügyészt megilleti az a jog is, hogy a fél jogai védelmében a fél keresetét (viszontkeresetét) felemelhesse, ha az adott esetben egyébként a keresetindítás joga is megilletné. Ez összhangban áll azzal, hogy az ügyész a törvényesség biztosítása érdekében lép fel a perben, ennek a célnak a szolgálatában tehát bármelyik fél érdekében végezhet perbeli cselekményeket. Ha a per adatai alapján arra a meggyőződésre jut, hogy a keresetet (viszontkeresetet) indító felet több jog illeti meg annál, mint amelyet az érvényesített, e jogok védelmében megfelelő indítványt tehet a bíróságnak a másik fél marasztalására. Ez következik a polgári eljárásjogban érvényesülő rendelkezési elv — előbb már kifejtett — szocialista felfogásából, amely messzemenően biztosítja a jogok védelmét, s erről való gondoskodást állami feladatnak tekinti. Mindez egyik fontos biztosítéka a vitát keletkeztető jogviszonyok igazságos és a társadalmi érdeket szem előtt tartó bírósági rendezésének, s egyben megszabja a perben fellépő ügyész jogi helyzetét is. Lényegében ilyen megfontolásokon alapult a Legfelsőbb Bíróság Polpári Kollégiumának a hatályát vesztett 573. számú állásfoglalása is, amely az ügyész önálló perlési jogából azt a következtetést vonta le, hogy az ügyész a tartás iránti keresetnek teljesen helytadó ítélet ellen is nyújthat be fellebezési óvást a tartásdíj mértékének magasabb összegben való megállapítása iránt, s a másodfokú bíróság a fellebezést a Pp. 49. §-ának (4) bekezdése értelmében akkor is érdemben bírálhatja el, ha a tartásdíj mértékének a felemeléséhez a jogosult fél nem járul hozzá. Ez az állásfoglalás csak a tartási pereket említi ugyan, minthogy azonban a jogszabály az ügyész fellebezési joga tekintetében nem különböztet az egyes perfajták között, az ügyész nemcsak a tartási perekben élhet fellebbezéssel a keresetnek helytadó ítélet ellen, hanem az egyéb perekben is. De következik ebből az is, hogy ha az ügyész a fellebbezésében a kereseti összegnél nagyobb összeg megítélését kérheti, akkor megilleti az a jog is, hogy a fél keresetét felemelhesse. Ezzel a joggal azonban az ügyész a másodfokú eljárásban csak a Pp. 247. §-ában foglalt rendelkezések korlátai között élhet. A társadalmi rendünk védelméhez, a népgazdaság erősítéséhez fűződő érdekek fokozott követelmények támasztását igénylik mind a szocialista szervezetekkel, mind pedig az állampolgárokkal szemben. A perben fellépő ügyész által történő keresetfelemelés alkalmas eszköze lehet annak, hogy hatékonyabbá tegye az említett érdekek védelmét. E tekintetben nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy pl. a társadalmi tulajdon megkárosítói ellen indított perekben a károkozók ellen érvénye74