Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

Ennek érdekében a tárgyalást előkészítő intézkedések körében (Pp. 124. §) célszerű lehet — a kereseti kimutatásokon felül — a felek közös gyermekére vonatkozó környezettanulmány beszerzése is. Ez ugyanis adatokat tartalmazhat arra vonatkozóan, hogy a gyermekre milyen ha­tással van szülei meghasonlott házasélete. Ennek ismeretében a bíróság a házastársak felelősségérzetének felkeltésével elősegítheti a békítés eredményességét. A Pp. 285. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság a békítés megkísér­lése érdekében is folytathat le bizonyítást. Erre különösen akkor lehet szükség, amikor remény van arra, hogy meghatározott körülmények tisz­tázása a feleket az együttélés helyreállítására késztetheti. Ha pedig a per adataiból arra lehet következtetni, hogy az életközösség helyreállítása valamilyen akadály kiküszöbölésével elősegíthető (pl. az egyik házastárs gyógykezelésével, alkoholelvonó kúrának való alávetésével), a bíróságnak ennek érdekében tevékenyen közre kell működnie. A Pp. 288. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a házassági per szüne­teltetését a felek megegyezése alapján, az indokolás szerint kifejezetten avégett, hogy a házastársak kibékülését ezzel is előmozdítsa. Erre a le­hetőségre indokolt esetben fel kell hívni a felek figyelmét. Ugyancsak a felek kibékülésének elősegítését célozza a Pp. 285. §-ának (4) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint ha a bontóper­ben tartott első tárgyaláson a békítési kísérlet nem vezet eredményre, a bíróság a tárgyalást elhalasztja és a tárgyalás folytatására csak a harminc napi határidő letelte után tűz határnapot. E rendelkezés céljából követ­kezik az is, hogy a bíróság az első tárgyalás alkalmával nem tűzhet a folytatólagos tárgyalásra harminc nap eltelte utáni határnapot, úgyszin­tén e határidő alatt a bíróság tárgyaláson kívül a per érdemét érintő per­beli cselekményt nem végezhet (pl. nem kereshet meg más bíróságot ta­nú kihallgatása iránt). Az említett határidőt tehát nem lehet megrövidí­teni, annak azonban nincs törvényi akadálya, hogy a bíróság hosszabb határidő eltelte után tegyen a perben újabb intézkedéseket. A felelősségérzés felkeltésére különös gondot kell fordítani akkor, ha a felperes saját kötelességsértő magatartása alapján kéri a házasság fel­bontását, és azt a másik fél ellenzi. A bíróságnak kifejezésre kell juttat­nia a társadalom rosszallását a jog és az erkölcs követelményeit, a há­zastárs és a közös gyermekek érdekeit sértő egyoldalú magatartásával szemben. A bontóper keretén belül rendszerint rendezni lehet minden vitás kér­dést, következtetést lehet levonni a felek jellemére, általános emberi ma­gatartására, s megnyugtatóbban állapítható meg, hogy melyikük alkal­masabb a gyermek nevelésére. A volt közös lakás használatának a ren­dezéséhez is a bontóperben felmerülő adatok nyújtanak megfelelő követ­keztetési alapot. Célszerű a házassági vagyonjogi igények rendezése is, ha a felek ezeket az igényeket peren kívül nem tudják rendezni. Nem kívánatos, hogy a házastársak a bontópert követően hosszabb ideig a felbontott kapcsolatukkal összefüggő kérdések rendezésén peresked­jenek egymással. Ezért a bíróságnak — olyan esetben is, amikor a felek nem egyező akaratnyilvánítással kérik a házasság felbontását — arra kell törekednie, hogy meggyőzze a feleket: nemcsak a gyermek elhelye­35

Next

/
Thumbnails
Contents