Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

az őket megillető jogokról, továbbá tájékoztatni kell arról, hogy a felek jogaik ismeretében is az általuk szándékolt módon kívánják-e életviszonyaikat (tartási, lakás- és vagyonjogi kérdésekben) rendezni. Az említett tájékoztatásra különösen akkor van szükség, ha a bíróság elé tárt adatokból arra lehet következtetni, hogy a tervezett rendezés az egyik félre nyilvánvalóan hátrányos. Különös nyomatékkal kell figyelemmel kísérni azt, hogy a korábban munkaviszonyban nem állott feleség, aki esetleg éppen a háztartási teendők, a gyermekek nevelése miatt nem állhatott a kereső nők sorába, ne kerüljön előnytelen helyzetbe annálfogva, hogy nyugdíjjogosultságot ez idő alatt nem szerezhetett. Nem lehet nyilvánvalóan hátrányosnak tekinteni - a joglemondást tartalmazó olyan egyezséget, amely a családjogi viszonyok sajátos természetével összhangban áll. A joglemondó nyilatkozatok indokait azonban célszerű rögzíteni. Fel kell a felek figyelmét hívni arra, hogy a bíróság a házassági kötelék kérdésében részítéletet nem hozhat, tehát addig nem dönthet, amíg a házastársak között a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és a gyermek közötti érintkezés, továbbá a házastársi tartás, valamint a közös lakás használata kérdésében létrejött egyezséget jóvá nem hagyta, vagy amíg ezekben a kérdésekben a tárgyalás eredménye a döntésre alapot nem ad. Ha a perben a felek házassági vagyonjogi igényt is érvényesítenek, ebben a vonatkozásban a per tárgyalása és a döntés a kötelék kérdésétől, valamint az említett egyéb kérdésektől elkülöníthető [7/1974. (VI. 27.) IM sz. rendelet 25. §]. Célszerű a felek figyelmét felhívni arra is, hogy abban az esetben, ha a már említett kérdésekben megegyezni nem tudtak, vagy egyezségük nem hagyható jóvá, a vitás kérdések eldöntéséhez szükség lehet a felek körülményeinek, a házasság megromlását előidéző okoknak és annak tisztázására, hogy azok melyik házasfél magatartására vezethetők vissza. Olyan esetben, amikor a gyermekelhelyezés vagy a lakáshasználat kérdésében a bíróságnak kell döntenie, előfordulhat, hogy e célból a bontásra irányuló egyező akaratnyilvánítás ellenére is vizsgálni kell a házasélet megromlását előidéző körülményeket. 5. A kjiljmélés időtartamának jelentősége van a bontóperben, de még a tartós különélés sem minden esetben bizonyítja a házasság teljes megromlását, erre általában-csak a házastársaknak a különélés alatti magatartása ismeretében lehet alaposan következtetni. A bíróságnak tehát nemcsak a különélés időtartamát, hanem a házastársak közötti viszony minden jelentős mozzanatát vizsgálnia kell. A tartós különélés rendszerint annak a jele, hogy a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott, függetlenül attól, hogy mi idézte elő. E vonatkozásban azonban a különélés időtartama mellett jelentősége van annak is, hogy a különélés tényéből, tartamából, a kísérő körülményekből kétségtelenül következtetni lehet-e arra, hogy nincs többé remény az életközösség helyreállítására. Általában értékelni kell a ténylegesen kialakult helyzetet, például azt, hogy a felek új életre rendezkedtek be, más élettársat választottak maguknak, és az új életközösségből gyermek is származott. Hosszú különélés esetén az életközösség megszakadásának 33