Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

§-ának (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás rámutat arra, hogy olyan esetben is, amikor a végrendeleti örökösök részére juttatott vagyontárgyak a teljes hagyatékot nem merítik ki, a végrendelet értelmezéséből is következtetést lehet levonni az örökhagyó arra irányuló szándékára, hogy a törvényes örökösöket teljesen ki akarta zárni az öröklésből. Az indokolás szerint: „gyakorlatilag tehát a végrendelet értelmezésétől függ, hogy az örökössé nevezett személyek általános örökösök-e, és így nem lesz törvényes öröklésnek helye, vagy pedig a törvényes örökösök is örökölhetnek". Természetesen ez a végrendelet értelmezésének nem az egyedüli esete, a végrendelet értelmezése útján egyéb vonatkozásban is helye lehet következtetés levonásának. A végrendelet értelmezése azonban különösen indokolttá válhat a törvényes öröklésből nem kifejezett nyilatkozattal, hanem hallhatólagosan, mellőzéssel történő kizárás eseteiben. A jogtudomány és az ítélkezési gyakorlat egyöntetű álláspontja szerint a végrendeletet mindig az akarati elv szem előtt tartásával, a favor testamenti elvének érvényrejuttatásával kell értelmezni. Ezért az említett tartalmú végrendeletet is kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a lehetőség határai között a legmesszebbmenőén érvényre jusson, a végrendelet érvényes legyen és hatályban maradjon. A végrendelet értelmezésénél az örökhagyó szándékának helyes megállapításához nemcsak a végrendelet egyes intézkedéseit és nemcsak a végrendeletben használt egyes kifejezéseket magukban véve kell elemezni és magyarázni, hanem a végrendelet összes intézkedésének és egész tartalmának összefüggéseiben történő teljes feltárása alapján kell a végrendelkező valódi végakaratát felderíteni. Sőt, ha a végrendelet ilyen módon értelmezett tartalma maga is kétséget hagyna a végrendelkező szándékát illetően, úgy a bíróságnak a tárgyalás és a perrendszerű bizonyítás egyéb adataiból, a végintézkedés körülményeiből, különösen magának az örökhagyónak a végrendelkezésen kívül, azt megelőzően vagy azt követően bármilyen alakban tett nyilatkozataiból, kijelentéseiből vagy akár ráutaló magatartásából is módja lehet következtetni arra, hogy a végrendelkezőnek mi volt a valódi akarata. Megfelelő következtetés levonására adhat alapot az is, ha az örökhagyó a végrendelkezéssel kapcsolatban vagy azt követően olyan kijelentéseket tett, amelyekből kitűnik, hogy a más személy javára tett végintézkedést az örökhagyó úgy fogta fel, mint ami nem akadályozza özvegyét a haszonélvezet gyakorlásában. Ily módon a bíróság a legtöbb esetben értelmezés útján tisztázni tudja az örökhagyó valódi akaratát. Erre példaként szolgáljanak a következő esetek. Az örökhagyó végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a Budapesten levő házát, amelyben az első házasságából származott két gyermeke családjával együtt régóta lakik, ez a két gyermek örökölje, míg azt a Balaton mellett fekvő lényegesen kisebb kertes házat, amelyben évek óta haláláig a második feleségével együtt élt, a benne levő lakberendezési tárgyakkal együtt a felesége örökölje. E végrendelet alapján kétségtelen, hogy az örökhagyó akarata az volt, hogy özvegyét ne illesse haszonélvezet a gyermekeknek hagyott házon. A túlélő házastárs részére a kertes ház és a benne levő lakberendezés tulajdonul juttatása éppen abból a 185