Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

hogy a károsultnak a károkozásban való közrehatása milyen mérvű, a bí­róság mindig az adott tényállás mellett, az eset minden körülményére figyelemmel, a károsult részéről az adott helyzetben általában elvárható magatartás figyelembevételével állapíthatja meg. Ha a bíróság a Ptk. 340. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával a káro­sult és a károkozó között a kárt megosztotta, de a károkozóra háruló kár­térítés mértéke a kármegosztás mellett is súlyosnak mutatkozik, és rend­kívül méltánylást érdemlő körülmények állanak fenn, a kármegosztáson túlmenően a Ptk. 339. §-ának (2) bekezdése alapján a károkozót a felelős­ség alól részben még tovább mentesítheti. PK 37. szám Az egyetemleges felelősség megállapításának mellőzése esetében a köz­rehatás arányának meghatározásánál a magatartás jelróhatóságát meg­felelően értékelni kell. A Ptk. 344. §-ának (3) bekezdése értelmében a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha aj ez a kár megtérítését nem veszélyezteti és tetemesen nem is késlel­teti, vagy b) ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkeztében, vagy igé­nye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett. A törvény tehát meghatározott feltételek megléte esetén (ha a károsult érdekeinek védelme az egyetemleges felelősség megállapítása nélkül is biztosítható, illetőleg ha a károsult nem érdemes az egyetemlegesség ked­vezményére) lehetővé teszi, hogy a bíróság mellőzze az egyetemleges fe­lelősség megállapítását, és a károkozókat a károkozásban való közreha­tásuk (részvételük) arányában marasztalja el. Nem határozza meg azon­ban, hogy mit kell „közrehatás"-on érteni, illetőleg milyen szempontok figyelembevételével kell a közrehatás arányát megállapítani. Ezért ezt a kérdést a Ptk. 344. §-a (3) bekezdésének a kártérítési felelősségre vonat­kozó egyéb rendelkezésekkel, így különösen a Ptk. 339. §-ával és 344. §-ának (1) bekezdésével összefüggésben való értelmezése útján, valamint a kártérítési felelősség körében érvényesülő elvek szem előtt tartásával kell megoldani. A „közrehatás", tehát a kár okozásában való részvétel arányának meg­állapításánál azt kell vizsgálni, hogy az egyes károkozók magatartása (te­vékenysége vagy mulasztása) milyen mértékben hatott közre a kár be­következtében, milyen szerepe volt a kár előidézésében. A kártérítési felelősség körében elsősorban a károkozásban való közre­hatás felróhatóságának van jelentősége, s ezért a Ptk. 344. §-ának (3) be­kezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásánál is ezt kell szem előtt tar­tani. Ha pl. a Ptk. 339. §-a alapján felelős egyik károkozó magatartásá­nak felróhatósága nagyobb, mint az ugyancsak az említett rendelkezés alapján felelős másik károkozó magatartásáé, az előbbinek a „közreha­tása" rendszerint a nagyobb mértékű, s ezért a marasztalásnak is ennek megfelelően kell történnie. A nagyobb mértékben felróható magatartás 132

Next

/
Thumbnails
Contents