Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyát értékesíteni kell és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. Ha a bíróság a közös tulajdon megszüntetését értékesítés útján rendeli el, ítéletében meg kell határoznia, hogy az a tulajdonostárs, aki a másik (többi) tulajdonostárs hányadát magához váltja, ezért mennyit köteles fizetni; árverés esetén pedig mi az a legkisebb vételár, amelyért az ingatlan eladható, és hogyan oszlik meg a vételár a tulajdonostársak között. Ennek érdekében meg kell állapítani az alapul szolgáló forgalmi értéket. Az értékesítés útján befolyt összeg (árverési vételár) felosztása a tulajdoni hányadok figyelembevételével történik. Az értéket lényegesen befolyásolja az, ha a közös tulajdonban álló ingatlanban az egyik tulajdonostárs is lakik. A mai lakásviszonyok közt ugyanis a vételkedvet nagymértékben befolyásolja, hogy a vevő a házba beköltözhet-e. Nemleges esetben gyakran nem is akad vevő. Mivel az ilyen értékcsökkenést a tulajdonostárs bennlakása okozza (ha más is lakik az ingatlanban, akkor részben), e hátrányos következményt az a tulajdonostárs (esetleg több is), aki nem lakik benn, nem viselheti, mert annak nem okozója, s az ő részén semmiféle ellentétel az értékcsökkenéssel szemben nincs. Elenyészik ez a csökkentő hatás, ha a bennlakó a perben kijelenti, hogy értékesítés esetén az ingatlanból kiköltözik. Ebben az esetben ugyanis a bíróság ítéletében a kiköltözési kötelezettséget kimondva az árverési feltételeket és a legkisebb vételárat a bennlakás figyelmen kívül hagyásával, tehát beköltözhetőséggel jelentkező forgalmi érték alapján állapítja meg. Ezért a bennlakó tulajdonostársat ebben a kérdésben nyilatkozattételre kell felhívni. Ha a bennlakó tulajdonostárs nem vállal kötelezettséget a kiköltözésre, a bíróságnak — az értékesítés lehetőségének előmozdítása és minél kedvezőbb vételár elérése érdekében — meg kell vizsgálnia, hogy a bennlakó tulajdonostárs által használt lakás terjedelme nem haladja-e meg azt az indokolt mértéket, amelyhez neki és családjának méltányos igénye van. Igenlő esetben bennlakásának erre a mértékre szorítása, esetleg a lakásnak más részében való elhelyezése jogos érdekét értékesítés esetén nem sérti, s reá nézve nem is méltánytalan, mert a tulajdonostársak hátrányára nem élvezhet előnyöket, s emellett a vételár neki jutó része is nagyobb lesz. Ha a magához váltásra a bennlakó tulajdonostárs lesz köteles, illetőleg jogosult, a bennlakás értékcsökkentő hatását elvileg egészen neki kellene viselnie. Ugyanez a helyzet árverési értékesítés esetén is, bár a lakáshasználat terjedelmének szűkítése esetén kisebb mértékben. Ezért ilyen esetekben a bíróságnak kétféle forgalmi értéket kell megállapítania. Egyrészt azt, amely a bennlakó tulajdonostárs bennlakása nélkül az ő lakásába való beköltözés esetén elérhető lenne. Másrészt azt, amely a bennlakás figyelembevételével elérhető. A nagyobb érték alapján kell megállapítani a benn nem lakó tulajdonostársnak a tulajdoni hányad alapján jutó magához váltási értéket (vételárat), árverési értékesítés esetén pedig azt az összeget, amely tulajdoni hányada alapján neki jut. Ha az ítéletben megállapított legkisebb árverési vételárnál magasabb vételárat 109