Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

Illetékügyekben 63 átruházásra is, amely az állam, törvényhatóság, község javára, a kisajátítási jog kérelmezése nélkül kötött kisajátítási egyezség utján oly közérdekű czélra létesül, amelyre törvény alapján kisajátításnak van helye. Indokok: Az 1881. évi XXVI. törvényczikk 20. §-ának negyedik bekezdése, illetve az 1881. évi XLI. törvényczikk 64. §-ának első bekezdése értelmében a kisajátításoknál vagyonátruházási és telekkönyvezési illeték nem jár. A kisajátításról szóló 1881. évi XLI. törvényczikk határozmányai szerint kisajátításnak csak közérdekből s a törvényben elsorolt esetekben van helye (1—4. §-ok), a kisajátítási jogot — amennyiben azt nem külön törvény adja meg, vagy a külön törvény másként nem intézkedik — a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter engedélyezi (5. §.), a kisajátítási ár pedig vagy a felek kölcsönös megegyezése utján (21., 32., 38. §-ok) vagy egyezség hiányában a birtokbíróság által állapittatik meg. Az első bekezdésben idézett illetéktörvényeknek és a második bekezdésben felsorolt kisajátítási jogszabályoknak összevetett értelme szerint, a vagyonátruházási és telekkönyvezési illeték alól való mentesség a kisajátítási eljárásban egyaránt fennáll (s ez iránt a bíróság joggyakorlatában sem fordult elő ellentét), akár a felek kölcsönös beleegyezésével (kisajátítási egyezség), akár anélkül s birói kártalanítás mellett történik a vagyonátruházás. Nyilvánvaló, hogy kisajátításra akkor van szükség, ha a kisajátító a tulajdonossal az ingatlan tulajdonjogának átengedése °ránt megegyezni nem tud. Ez alapon a kisajátítási törvény életbe lépte óta az a gyakorlat fejlett ki, hogy a közjogi alanyok (főképen a székesfőváros), ha a kisajátítási törvényben meghatározott közérdekű czélra ingatlanra van szükségük és ennek átengedése iránt a tulajdonossal már eleve egyezség létesül, a kisajátítási egyezséget a kisajátítási jog kérelmezése nélkül kötik meg. Az a kérdés tehát, hogy kiterjed-e a vagyonátruházási és telekkönyvezési illeték alól való mentesség erre az esetre is. Ezt a kérdést igenlően kellett eldönteni. Ugyanis: 1. A kisajátítási jog miniszteri engedélyezése nem minden esetben előfeltétele a kisajátítási eljárásnak. Bizonyság erre a kisajátítási törvény 21. §-ában szabályozott, úgynevezett terjedék-kisajátitás, melynél a törvény és ennek alapján kifejlett gyakorlat szerint a kisajátítási jog külön engedélyezése nem kötelező s amelyeknél a terjedék átengedése vagy átvétele, tehát a vagyonátruházás a kisajátítási jog külön engedélyezése s a kisajátítási tervre nézve a törvény III. fejezetében szabályozott eljárás nélkül, de mégis kisajátítási jogczimen történik. 2. Az 1881. évi XXVI. törvényczikk életbeléptekor még a régi kisajátítási törvények, az 1868. évi LV. és LVI. törvényczikkek voltak joghatályban. Az 1868. évi LV. törvényczikk 73. §-a szerint pedig a vagyonátruházási (adásvevési) illeték kisajátítás esetében is fizetendő volt.