Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

Nyugdíj 199 Köztudomású azonban, hogy a hazánk területén működő bel- és külföldi biztosító vállalatok életbiztosítási feltételeikben már régóta igen sok részben javítottak a kereskedelmi törvénynek a biztosítási .jog terén is immár sokféle szempontból elavultnak mondható álláspontján és hogy évek óta mindinkább általánossá lesz közöttük az a gyakorlat, a melyet a legújabb törvényhozások közül először a biztosító szerződésről az 1908. évi máius hó 30-án kelt és 1910. évi január 1-én hatályba lépett németbirodalmi törvény tett meg tételes szabálylyá és a mely azóta a biztosító szerződés szabályozása körül a svájczi, a franczia és az osztrák jognak is irányitójává lett. E németbirodalmi törvény 165—178. §§-ai értelmében ugyanis a biztosított a folytatólagosan fizetendő dijak ellenében megkötött, legalább három éves életbiztosító szerződést egy üzleti év végén kezdődő hatálylyal bármikor felmondhatja és attól visszaléphet, a nélkül, hogy ezzel befizetett dijait teljesen elvesztené, ö t. i. ilyen esetben vagy a befizetett dijaival arányos összegű díjmentes kötvényt kap a biztosító szerződésnek megfelelő eredeti esedékességgel, vagy pedig követelheti biztosítása díjtartalékának kifizetését. A némeibirodalmi törvényhozás ugyanis a biztosítási technika szempontjából fölhozott számos ellenvetésnek már csak azért is figyelmen kívül hagyásával, mivel számos biztosító vállalat ezt a gyakorlatot, törvényes kényszer nélkül, korábban önként és sikerrel meghonosította volt, de minden számbajöhető egyéb ellenérvnek is gondos bírálata után ugy találta, hogy a biztosító szerződésnek három év eltelte után, a biztosított minden kártalanítása hijján, megszűnte, a biztosító vállalatot gazdaságilag és erkölcsileg mivel sem'igazolható nyereséghez juttatná és azért mondta ki azt is, hogy a biztosítottnak fent megirt joga semmiféle megállapodással joghatályosan sem meg nem szorítható, sem meg nem szüntethető. A biztosítási gyakorlatnak és törvényhozásnak emez immár általánossá való felfogása mellett, a melytől természetszerűen nem zárkózhatik el a modern kultúrközösségben élő semmiféle társulás, tehát az állam sem, a bíróság ez idő szerint nem nyújthat jogsegélyt az olyan egyoldalúan jogfosztó álláspontnak az érvényesüléséhez, mint a miiven az aloeres egyesület alaoszabáfvaiban megnyilatkozik, annál is kevésbé, mert az ismertetett emberies és méltányos fölfogásnak hazai törvényhozásunkban is akadt, bár mig csak kezdetleges hajtása, a mely azonban mégis alkalmas arra, hogy irányt szabjon egyfelől a jövendőbeli törvényhozásnak, másfelől a bíróságnak, a melynek határozatai a mai életfölfogásból fakadva, a ma élő emberek élet- és jogviszonyait hivatvák, jogvita esetében, igazságosan, méltányosan és az érdekelteket megnyugtatóan döntésük tárgyává tenni. A gazdasági munkás- és cselédsegélyző pénztárról szóló 1900 : XVI. t.-cz.-et kiegészítő 1902 : XIV. t.-cz. 2. §-a ugyanis lehetővé teszi, hogy bizonyos tagok, a kik huszonöt éven át fizettek tagsági dijat, azontúl tagsági dij fizetése nélkül is élvezhessék a tag-