Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

Nyugdij 197 mázott rovására, a mely rendelkezések a felmondás körül az alkalmazott érdekét absolut hatálylyal védik, a melyek kizárják az egyes munkájának, illetve szolgálatának túlságos hosszú időre lekötését vagy az u. n. versenytilalomnak egyoldalúan korlátozó alkalmazását stb. oly intézkedések, a melyek közül egyesek a fennidézett hazai törvényeinkben is feltalálhatók és a melyeket a magyar polgári törvénykönyv tervezete is, mint a mai jogászi és társadalmi közfelfogásnak megfelelőket, általános magánjogi szabályok gyanánt iavasol törvényeink közé iktatni. Hasonló megitélés alá esnek a magánalkalmazottak végellátásáról rendelkező jogszabályok is, mert ezeknél sem tekinthetők joghatályosaknak azok, a melyeknek az alkalmazott a maga nyilvánvaló hátrányára csakis a fenn vázolt kényszerítő helyzetben veti magát alá. A magánalkalmazott számára a felperes igényéhez hasonló módon és a legtöbb esetben biztosított végellátás ugyanis abban külömbözik lényegesen az állami alkalmazottak végellátásától, hogy ez az utóbbiaknál sajátképpen az illetményeknek egyik neme, a mely a megfelelő megélhetésre rendesen elégtelen javadalmazás aiánylag csekélységének egyik szokásos indító oka, de egyben kiegészítője is olyképpen, hogy az az életfogytiglan alkalmazás és az állam gondoskodásának az alkalmazott családjára is kiterjesztésének jelképes bizonyítéka gyanánt jár a valóságos szolgálatot már nem teljesítő tisztviselőnek, ennek halála után pedig családja tagjainak, bár módosult alakban és mértékben, az ő köztisztviselői viszonyából kifolyóan, még pedig ugy, hogy erre a végellátásra — a hatályos törvények rendelkezéséhez képest — neki és illető hozzátartozóinak állandó virtuális joga van. A magánalkalmazott ezt a virtuális jogot a nálunk még nem létező törvényes rendelkezés hiányában, magánúton létrejött alakulások szabályai szerint, rendesen a maga takarékosságával és ugv szerzi meg, hogy javadalmazásának bizonyos hányadát fizeti az illető alapba, megvonva ezzel magától és családjától bizonyos mértékben a jelennek élvezetét avégből, hogy a maga és családjának jövőjét biztosítsa arra az időre, a mikor munkásságra és keresésre bármely okból kevésbé képessé vagy egyáltalán képtelenné lesz. A számára és a családja számára biztosított végellátást tehát munkásságán felül, arányos ellenszolgáltatással, kétoldalú visszterhes szerződéssel szerzi meg, ebből pedig természetszerűen folyik, hogy a magánalkalmazott végellátása nem ajándék vagy önkéntesen nyújtott kedvezmény, a mely a munkaadónak nem tetsző magatartása okából, bárha előre megszabott feltételekkel, egyszerűen megvonható, hanem olyan szerzett jog, a melyért az alkalmazott pénzt és munkásságot szolgáltatván, attól csakis a jogok megszűnésére hatályos magánjogi szabályok értelmében fosztható meg. S míg a vonatkozó nyugdijszabályzat elfogadásával a nyugdiügény megszűnésének a magánalkalmazotíra egyik hatályos jogalapja