Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

162 Kötelmi jog mely kartellnek a jövőben működése bírálandó, azonban most utó­lag, mikor a szerződés fennállására kitűzött idő már letelt, s most már nem csak a lehetőség, de a kartell tényleges működése is bírá­lat alá vehető, ugy hogy alperes tényekkel bizonyíthatta volna, hogy a kartell a monopolisztikus helyzete által nyújtott hatalmat a kö­zönség kizsákmányolására tényleg kihasználta, most már a turpis causa lehetősége a kartell-szerződés érvénytelenségének a kimon­dására nem elég. Alperes különösen az 1879 : XL. t.-cz. 128. §-ára és az 1884 : XVII. t.-cz. 162. §-ára való tekintettel kívánta a szerződés érvény­telenségének a kimondását. Kétségtelen, hogy a birói gyakorlat az említett két törvénysza­kaszban foglalt tilalmat magánjogi téren is szankczionálta azzal, hogy a tilalom megszegésére irányuló szerződéseket turpis causa okából érvényteleneknek nyilvánította, kétségtelen az is, hogy a szerződés 11. pontja a szerződés határozmányait az állami és városi munkákra is kiterjesztette és minthogy a közszállitások rendszerint nyilvános árlejtés utján ítéltetnek oda, a kartell­szerződés nyilván a K. B. T. K. 128. §-ának a tilalma alá esik. Azonban kétségtelen, hogy az árlejtés eredményének a meghiúsítására vagy csökkentésére irányulónak csak az oly össze­beszélés tekinthető, amely oly magas árakat igyekszik elérni, ame­lyeket a gazdasági helyzet nem indokolt. Alperes nem állította, hogy a kartell-szerződés ily meg nem engedett magas árak elérésére irá­nyuló czélzattal alakult és működött, az emiitett törvényszakaszra alapított kifogás tehát nem volt figyelembe vehető. Ami végül az ipartörvény 162. §-ára alapított kifogást illeti, a szerződésből kitűnik, hogy a szerződők a bojkottot vagy a munkás­kizárást csak mint védelmet kívánták igénybe venni, a munkások­nak éppen, az emiitett szakaszba ütköző magatartásával szemben, a szerződésnek ez a határozmánya tehát nem erkölcstelen czélzatu, hogy pedig a gyakorlatban erkölcstelen módon, nem indokolt ese­tekben is alkalmazták volna a szóbanforgó rendszabályokat, azt alperes nem is állította. A kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Alperes nem vonta kétségbe, hogy a szerződés mellékletét képező tarifákban megszabott minimális árak az ács-iparágban a szerződés évében fennállott rendes forgalmi árakat meg nem halad­ták, valónak kellett tehát elfogadni felperesnek azt az állítását, hogy a Budapesti ácsmesterek alkalmi egyesülése, midőn tagjait a meghatározott árakon aluli vállalkozástól eltiltotta, nem arra tö­rekedett, hogy a munkának a kereslet és kínálat törvényei szerint kialakuló rendes forgalmi árát a munkaadó közönség kizsákmá­nyolása czéljából felhajtsa, hanem az egyesülésnek a 2. szám alatti szerződésben kifejezésre juttatott azt a czélját, hogy az egészség­telen verseny káros következménye elhárittassék, az egyesülés csu­pán a rendes forgalmi árak fentartására való törekvéssel kívánta-

Next

/
Thumbnails
Contents