Magyar döntvénytár, 17. kötet - 1910 (1911)

25S Kötelmi jog 389. Valamely jogosítvány létrejöhet és fennállhat akként is, hogy az hatályossá csak valamely idő eltelte után vagy valamely feltétel bekövetkezte esetén válik, ez a körülmény tehát sem magát a jogosítványt, sem a jognak telekkönyvi bekebelezését érvénytelenné nem teszi. C: Peres felek előadása egyező arra nézve, hogy a felperes jogelőde, gr. E. M. az 5:/ alatt hiteles másolatban csatolt „haszonbérleti szerződés"-sel 50, esetleg 80 évi időtartamra az alperesre ruházta át többek között a bánhidai 504. sz. tkjkvben foglalt ingatlanaira nézve a kizárólagos kőszénkutatási, • bányanyitási és kiaknánázási jogot, mindamellett az emiitett szerződés 3. §-ában foglalt azzal a korlátozással, hogy a szóban forgó jog gyakorlása alól az ált. bányatörv. 17. §-ának rendelkezései alá tartozó ingatlanok, a már létező és létesitendő vadaskertek kivétetnek, kiköttetvén ezekre nézve, hogy bányamüvek és munkáslakások ezektől csak egy km.-re állíthatók; a szerződés 15. §-ában a felperes jogelőde minden korlátozás nélkül megengedte a jognak azon ingatlanokra, amelyek belsőséget nem képeznek, telekkönyvi bekebelezését. Az 5-/. alatt hiteles másolatban csatolt szerződésnek ezen rendelkezéseit egymással kapcsolatban tekintve, a kir. Guria ugy találja, hogy a szerződő felek akarata az volt, mikép az alperes javára megadassék és telekkönyvileg biztosittassék 50, esetleg 80 évi időtartamra a kőszénkutatás, bányanyitás és kiaknázás joga, hogy a telekkönyvi bekebelezés alól a felek akarata kifejezetten csupán a belsőséget vette ki, a vadaskerteket tehát nem, hogy végül az alperes jogának szerződéses egyedüli korlátját az képezi, mikép az alatt az idő alatt, amig a szerződésben felsorolt ingatlanok valamelyik része az ált. bányatörvény 17. §-a alá eső ingatlant vagy vadaskertet képez, bányamüvek és munkásházak csakis attól egy km.-nyire állíthatók. Ez a korlátozás azonban nem nyújt elfogadható alapot az alperes javára bekebelezett telekkönyvi jognak eredeti érvénytelenség okából törlésére, mert valamely jogosítvány létrejöhet és fennállhat akként is, hogy az hatályossá csak valamely idő eltelte után vagy valamely feltétel bekövetkezte esetén válik, ez a körülmény tehát sem magát a jogosítványt, sem a jognak telekkönyvi bekebelezését érvénytelenné nem teszi és mert a felperes jogelőde az alperesre átruházott jognak a telekkönyvi biztosítását, eltekintve a belsőségektől, minden korlátozás nélkül engedte meg. Még ha helyes volna is felperesnek az az érvelése, hogy a bekerített vadaskert a belsőség fogalma alá tartozik, a keresetnek nem lehetne helyt adni, mivel a szerződő felek az 5-/. alatti 3. §-ában külön választották az ált. bányatörvény 17. §-ában felsorolt ingatlanokat és a vadaskertet, felperes pedig még csak valószínűvé sem tette azt, hogy a szerződő felek, eltérve a 3. §. szóhasználatától, a 15. §-ban a belsőség kifejezés alatt a vadaskertet is akarták érteni. (1910. jan. 18. 3899. sz.)