Magyar döntvénytár, 13. kötet - 1906 (1908)

Bp. 387. §. i. és ut. bek. 201 nösségét megállapította. G. M. megnyugodott a reá kiszabott büntetésben; K. J. azonban felebbezést jelentett be s jogos védelem czimén fölmentését kérte. A p é c s i T. csupán e fölebebzés alapján vizsgálta fölül az ügyet, ennek daczára azonban G. M. vádlottat illetőleg mondta ki a jogos védelem fenforgását, ellenben a felebbező K. J.-re nézve az elsőf. ítéletet helybenhagyta. Pécsi T.: Tekintettel arra, hogy a Bp. 387. §. 1. bekezdésében foglalt az alul az általános szabály alul, mely szerint a felülvizsgálat csak az ítéletnek felebbezéssel megtámadott intézkedésére szorítkozik, ugyanezen bekezdés értelmében a hivatalból figyelembe veendő semmiségi esetek, a mint azt a kir. Curia 1905. január 18-án 492. sz. a. ajogegyeségérdekében hozott (168. számú) határozatában is kimondotta, kivételt képeznek; minthogy továbbá a Bp. 387. §. végbekezdése is azt rendeli, hogy: ,,a felebbező vádlott javára szolgáló körülmény alapján, ha az más vádlottra nézve is fenforog, az ítélet az utóbbi javára is megváltoztatandó, habár felebbezéssel nem élt is, — jóllehet vádlottak a jelen esetben nem társtettesekként szerepelnek, mert a terhükre rótt különböző bűncselekményt nem együtt vagy közösen követték el, hanem kölcsönösen a A^ádló és vádlott viszonyában állnak egymással; mégis, miután mindketten a jogos védelemmel védekeztek s annak elbírálásánál a nem felebbező vádlott ténykedése okvetlen vizsgálandó: a kir. tábla az ügyet a nem felebbező G. M. vádlottra nézve is felülvizsgálat alá vette s a 385. §. végpontjához képest azt vizsgálta, hogy a jogos védelem, a mely az ezen §. 1. c) pontja értelmében a büntethetőséget kizáró ok, az ő, avagy a felebbező ifjú K. J. javára forog-e fenn. bből a szempontból kiindulva, meg kellett állapítani a jogos védelmet G. M. javára és csakis az ő javára, mert beigazoltatott G. M.-nak a csendőrség előtt s a kifogásokban is azonnal felhozott az a védekezése, hogy ő puszta kézzel, békés szándékkal ment a különben ís alig 16 éves ifjú K. J. vádlott felé, hogy az ez által a tilosban talált lovak miatt zálogba vett kötőfékszárat, melyet K. visszaadni igért, elvigye. Igazolja a békés szándékot és a fegyvertelen állapotot már maga az a körülmény, hogy ha G. bottal lett volna felfegyverkezve, akkor K. J. nem lett volna képes őt, a 34 éves férfit bakájával szemközt állva azonnal ugy fejbe vágni, hogy feje beszakadjon. Hogy G.-nek csakugyan nem állott szándékában K.-t bántalmazni, azt igazolják még egyéb körülmények is; igazolja először is az a körülmény, hogy akkor, a mikor fejének bezuzása után K. kezéből a baltát kicsavarta, a melylyel a lefegyverezett fiút akár agyonüthette volna, azzal nem bántotta, hanem a baltát eldobta; továbbá, hogy akkor is, a mikor a lefegyverezés közben K.-t torkon ragadva földhöz vágta, az pedig az ő ujját szájába kapva a csontig összeharapdálta, csak megfenyegette a fiút, hogy a szemeit kiböki, ha az ujját el nem ereszti, de ezt sem tette meg. — így tehát el kellett fogadni G. M. vádlottnak azt a védekezését, hogy ő ifjú K. J. sérüléseit és pedig ugy a karczolásokat, mint a könyök feletti vágott sebet csak K. lefegyverzése közben jogos önvédelemben okozta s igy az terhére a Btk. 79. §-a értelmében beszámítható nem lett volna; miért