Magyar döntvénytár, 13. kötet - 1906 (1908)

Bp. 3^4- §• 9- I1 alkalmas bizonyitékol nem foglal magában; tekintve továbbá, hogy vádlott az üzletre annak megnyitása óta minden hóban 20 koronát ráfizetett és igy nyilvánvaló, hogy vádlót 1 vagyoni helyzete a tanúval való értekezése után sem javult: végre, tekintve, hogy az alsóbiróságok a fenforgó körülményekből okszerűen vonták le azt a következtetést, hogy vádlott már 1901 deczember havában fizetésképtelen állapotban volt, hogy fizetésképtelenségének tudatában csinált uj adósságokat és hogy a csődkérvény beadásának elmulasztása által módot nyújtott egyes hitelezőknek végrehajtási zálogjog szerzésérv: mindezek figyelembevételével, az említett vizsgálati tanúvallomás felolvasásának, illetve a bizonyítás kiegészítésének megtagadása, a bizonyítani ki v á n t t é n y e k lénye g tele n volt á n á 1 fogva, az ítéletre befolyással nem bírván, a sém miségi 1 anaszt el kellett utasítani. (1904 október 6-án, 8211. sz.) 385. A főmagánvádló semmiségi panaszt jelentett be azért, mert az esküdtbíróság az elejtett vádpontokban foglalt tényekre is tanukat hallgatott ki. C: Ez a semmiségi panasz alaptalan. A bizonyítás terjedelmének megítélésénél az esküdtbíróság helyesen indult ki azon szempontból, hogy a bevádolt hírlapi köziemén}- összefüggő egészet képez; a czikk irója az abban felhozott tények összességéből kívánta levonni ama következtetést, mely a czikkben különféle fordulatokkal ismetelve előfordul, hogy a íőmagánvádlónak politikai és magánelete kifogás alá esik. A bevádolt közleménynek ez a két tétele kifejezetten vádba volt helyezve s ezekre nézve a vád nem is ejtetett el. A bevádolt czikkben felhozott azon tényekre nézve, melyekkel az író a jelzett két tételt már magában a czikkben igazolni törekedett s melyek eredetileg szintén vádba helyezve voltak, a főmagánvádló a tárgyaláson részben elejtette ugyan a vádat, de a vádlott, kinek joga volt következtetései valóságát bizonyítani, nem volt elzárható attól, hogy állításait a czikkben emiitett összes tényekkel bizonyítsa, sőt azokra még a főtárgyaláson is joga volt hivatkozni. Az esküdtbíróság tehát helyesen terjesztette ki a bizonyítást mindazon tényekre, melyekből a bevádolt állitások valósága következhetik. A tanuk kihallgatása tehát annál kevésbbé volt mellőzhető, mert a Bp. 306. §-ának 2, bekezdése szerint a megidézett tanukat ki kell hallgatni, hacsak a felek az ellenkezőben meg nem egyeznek, vagy a bíróság a kihallgatást teljesen fölöslegesnek nem tartja. Különben is a törvény teljes szabadságot biztosit a bíróságnak a bizonyítás ter jedelme és eszközei tekintetében, megengedvén a Bp. 306. §-ának 3. bekezdése, hogy az elnök és a bíróság hivatalból is rendelhessen bizonyitásfelvételt. (1904. nov. 10. 9194. sz.)