Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

54 Magánjog. hogy alperes öt a közös lakásból elküldötte; de alperes beismerésével, tanú vallomásával és a csatolt helyhatósági bizonyitványnyal bizonyitást nyert, hogy alperes idegen növel ágyassági viszonyban él, a mely körülmény, habár azt felperes bontó okul kifejezetten nem is érvényesitette, jogos okul tekintendő arra nézve, hogy felperes a házassági életközösséget vissza nem állitja s igy jelenben tényleg alperes vétkes cselekményen teszi a felek együttélését lehetetlenné. Tekintve tehát, hogy bár kifejezett kérelem hiányában alperesnek e vétkes cselekménye alapján az 1894. évi 31. t.-cz. 80. §-ának c) pontjában foglalt bontó ok nem is állapitható meg, mindazonáltal a most idézett törvényszakasz a) pontjában foglalt bontó ok, vagyis a házastársi kötelezettségek szándékos, súlyos megsértése alperes ellenében megállapítható. (Curia 1904.decz. 1. 5694.) 156. A nőnek az a ténye, mely szerint férjét biróság előtt büntettél alap nélkül vádolja, a házastársi kötelesség szándékos és súlyos megsértését, vagyis az 1894: XXXI. t.-cz. 80. §. a) p.-ban foglalt bontó okot állapítja meg. (Curia 1904 február 17-én 8242.) 157. Ha a nő olyan tényeket, a melyekből következtetni lehetne, hogy az életközösség megszüntetésére a férj adott okot nem bizonyított, minthogy ezek szerint a nő az elhagyással és évek óta tartó külön éléssel házastársi kötelességeit súlyosan megsértette és ezért férjének jogos oka volt arra, hogy hozzá visszatérni kivánó nejét magához nem fogadta, a felek életviszonyainak figyelembe vételével abból a körülményből, hogy a hat hónapi idő tartamú ágytól és asztaltól elrendelt különélés kibékülésre nem vezetett, alaposan lehet következtetni, hogy az életközösség fenntartása a férjre nézve elviselhetetlenné vált. Tábla: A keresethez B. alatt csatolt 1903. évi június hó 23-án kiállított, továbbá a 6,607/904. számú jegyzőkönyvhöz H. alatt mellékelt községi bizonyítványokkal be van bizonyítva, hogy alperes férjét 1897. évi február havában elhagyta és azóta tőle állandóan külön él. A P. E. által férje K. A. ellen 1902. évben nőtartás iránt indított sommás perben a komáromi kir. törvényszéknek, mint felebbezési bíróságnak 1902. évi október hó 21-én 1902. D. 129/4. szám alatt hozott ítéletében pedig meg van állapítva, hogy a nő olyan tényeket, a melyekből következtetni lehetne, hogy az életközösség megszüntetésére a férj adott okot, nem bizonyított, de a különélésnek jogos okát a jelen perben sem mutatta ki. Minthogy ezek szerint alperes az elhagyással és évek óta tartó különéléssel házastársi kötelességeit súlyosan megsértette és ezért felperesnek jogos oka volt arra, hogy az 1903. évi május havában hozzá \ i>szatérni kivánó alperest magához nem fogadta s minthogy a felek életviszonyainak figyelembe vételével abból a körülményből, hogy a hathónapi idő tartamú ágytól és asztaltól elrendelt különélés kibékülésre nem vezetett, alaposan lehet következtetni, hogy az életközösség fenntartása felperesre nézve elviselhetetlenné vált; a kir. törvényszék felperesnek az 1894. XXXI. t.-cz. 100. §-ban meghatá-