Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

1'(ilgári perrendtartás, 739. Tanítónak a hivatali előde által felvett járandóság vissza­térítése iránt inditott ügyében az eljárás a biróság hatáskörébe tar­tozik. Igaz ugyan, hogy a tanitói járandóságnak az iskolafenntar­tóktól behajtását az 1876: VI. t.-cz. 30. §-a és az 1893: XXVI. t.-cz. 7. §-a közigazgatási útra utalja és élihez képest közigazgatási útra tartoznék az eljárás akkor, ha V. N. tanitói járandóságának kiadá­sát az iskolafentartóktól követelné: azonban ebben az esetben A. X. nem tanitói járandóságának kiadását az iskolafentartóktól, hanem a L. K. által állítólag az ő kárára jogtalanul felvett járandóság meg­térítését L. K.-tól követeli. Ez utóbbi követelés pedig akár saját jogán jogtalan gazdagodás czimén, akár az iskolafentartók jogán az általuk kiszolgáltatott és L. K. által jogalap nélkül visszatartott járandóság visszatérítése czimén érvényesítheti azt V. N. — magán­jogi követelés és mint ilyen tekintettel arra is, hogy e visszaköve­telés érvényesítését sem az idézett törvények, sem más törvény ;i közigazgatási hatáskörbe nem utasítja, bírói útra tartozik. (1306. 1904. I. M. sz. — Minisztérium.) 740. Mesgyevonal helyreállítása és beltelekhez vezető oly terü­let visszabocsátása iránt inditott ügy elbírálása, melyre nézve a köz­igazgatási hatóság kimondotta, hogy közúthoz nem tartozik — a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A kir. minisztérium ebben az ügyben az eljárást a kir. biró­ság hatáskörébe utasította; mert abban a kérdésben, hogy valamely terület a közúthoz tartozik-e, a közigazgatási hatóság határozata az irányadó, a közigazgatási hatóság pedig megállapította, hogy a vitás terület a közúthoz nem tartozik és ez az ügy közérdeket nem érint ; mert továbbá a felperes keresetét az egyház ingatlanából elfoglalt terület visszabocsátására, s a mesgyevonal helyreállítására irá­nyozta, tehát magánjogot kívánt érvényesíteni, amelynek elbírálása bírói útra tartozik. (A m. kir. minisztertanács 1904. évi szeptember 8-án hozott határozata. 30.042/1904. I. M. sz.) 741. A jövedelem egyharmad részéből álló díjazás mellett fel­fogadott üzletvezető molnár járandósága iránti ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Alperes gőz-és szélmalmi ipart gyakorló iparos és a felperes, mint a malomban alkalmazott üzletvezető iparossegéd ezen munka­viszony megszüntetéséből származott követelését érvényesiti, az 1884. évi XVII. t.-cz. 176. §-a pedig az ilyen vitás kérdéseket a köz igazgatási hatóságnak, mint iparhatóságnak a hatáskörébe utalja akként, hogy az iparhatóság előtti eljárásnak a biróság előtti eljá­rást meg kell előznie és az a körülmény, hogy az iparossegéd java­dalmazása jutalékban, vagyis az üzleti jövedelem bizonyos hányad­részében állapittatik meg, a szolgálati viszonyra és a hatáskör elbí­rálására a törvény értelmében befolyással nem bír. Ennek a hatás­köri szabálynak az alkalmazására nézve merőben közömbös az,

Next

/
Thumbnails
Contents