Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

285 I -olgári perrendtartás. kir. törvényszék hatáskörét leszállítani és felperest az alperesnek okozott eljárási és felfolyamodási költség megfizetésében rr.arasz­talni kellett. Á m. kir. Curia: A másodbiróság végzése indokainál fogva belybenhagyatik. (1904. június 22-én 5122.) 732. A ház falába beakasztott huzalok eltávolítására irányuló kereset elbírálása nem tartozik a bíróság hatáskörébe. A kir. ítélőtábla: A felperesek keresete oda irányul, hogy az alperes a tulajdonukat képező temesvár-belvárosi 36. számú telekjkvben foglalt házuk homlokfalára két helyen beakasztott huza­loknak eltávolítására köteleztessék. Minthogy az iratok mellett 3. •/. alatt elfekvő, felsőbb jóvá­hagyást nyert s valódiság és tartalom tekintetében kifogás alá nem vett engedélyokirat értelmében az alperes engedélyt nyert arra, hogy a felhívott okiratban foglalt megállapítások és feltételek mel­lett villamos vasutat építhessen és az építés foganatosithatása czél­jábol az okirat 4. §-ának 9. pontja értelmében kifejezetten feljogo­sittatott arra is, hogy keskeny utczákban a szükséges huzalok fel­állithatása czéljából a házak falába s ekként a felperesek háza falába is horgokat erősítsen be és a szükséges huzalokat azokba beakaszt­hassa ; minthogy az alperes által a felhívott engedélyokirat értelmé­ben épített villamos vasút évek előtt a közforgalomnak átadatott és ez idő szerint is üzemben van ; minthogy a felperesek házfalába beerősített huzalttartó hor­gok a villám vezetéki berendezésnek kiegészítő alkatrészét s mint ilyenek az üzem akadálytalan folytathatásának egyik feltételét képezik ; minthogy az engedélyokirat 3. §-ának d) pontja értelmében az 1888: XXXI. t.-cz. rendelkezései a fenforgó esetben is alkalma­zást nyernek, ennek a törvénynek 14. §-a akként rendelkezik, hogy a villamvezetéki berendezéseken bármilyen irányú változtatás, mó­dosítás vagy kiegészítés csakis előző kormányhatósági jóváhagyás alapján eszközölhető; minthogy ezek szerint kétségtelen az, hogy a szóban forgó hu­zaltartó horgoknak a felperesek házfalába való berősitése kormány­hatósági intézkedésen alapszik és ennek mint a villamvezetéki be­rendezés kiegészítő részének bármily irányú megváltoztatása a fel­hívott törvényhely rendelkezése szerint kifejezetten csakis a kor­mányhatóság jóváhagyásával eszközölhető, amiből okszerűen követ­kezik az is, hogy a felperesek házfalába bekapcsolt huzaloknak eltá­volithatására irányuló kereseti kérelem birói uton Ítélkezés tárgyává nem tehető: ezekből az okokból az elsőbiróság végzését megváltoz­tatni, a rendelkező rész értelmében határozni s a felpereseket, mint vesztes feleket az okozott költség megfizetésére kötelezni kellett. A m. kir. Curia: A másodbiróságnak végzése indokainál fogva helybenhagyatik. (1904 július 18-án, 3758.)

Next

/
Thumbnails
Contents